DKKA
Kézilabda-thriller Siófokon a Kohász továbbjutásával
Hihetetlen körülmények között jutott tovább a DKKA kézilabda csapata az EHF Kupa legjobb nyolc együttese közé. Zdravko Zovko tanítványai a második félidő hajrájáig kézben tartották a Siófok elleni meccset, mégis az utolsó másodpercekben szerzett találat biztosította csak be továbbjutásukat.
Kézilabda: a továbbjutásért küzd a Kohász
Az EHF Kupa nyolcaddöntőjének második mérkőzését játssza ma délután háromnegyed négytől Siófokon a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Zdravko Zovko tanítványai ötgólos előnyből várják a párharc visszavágóját, mely rendkívül kemény csatát ígér kézilabdázóink számára.
Kézilabda: biztos siker idegenben
Végig irányította az MTK elleni bajnoki mérkőzését a DKKA junior kézilabda csapata, mely hétgólos, 32-25-ös győzelemmel erősítette meg második helyét a tabellán.
A második félidőben döntött a Kohász
Jól kezdett, majd komoly hullámvölgybe került, de végül simán, 28-22-re nyert az MTK elleni bajnoki találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Kézilabda: nehéz meccs a fővárosban
Harmadik januári bajnoki találkozóját játssza ma este hat órától az MTK otthonában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Kézilabda: magabiztos fiatalok
A Gárdony-Pázmánd, valamint a Fehérvár KC II. elleni mérkőzéseken is szép győzelmeknek örülhetett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U13-as csapata.
Siófokon is győzni akar a Kohász!
Nem megőrizni, növelni akarja ötgólos előnyét az EHF Kupa nyolcaddöntőjének siófoki visszavágóján a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Ehhez azonban megfontolt, fegyelmezett játékra lesz szükség játékosainktól a párharc szombati találkozóján.
Szurkolói busz Siófokra!
A DKKA Eszperantó úti székházában válthatják meg jegyeiket az EHF Kupa nyolcaddöntőjének siófoki visszavágójára a csapat drukkerei, akik számára szurkolói buszt is indít együttesünk.
Kézilabda: gyakorlásnak jó volt
Három vereséggel és egy győzelemmel zárta a Tatabányán megrendezett Interball nemzetközi leány kézilabda tornát hétvégén a DKKA U13-as leány együttese.
Kézilabda: előnyben a Kohász
Ötgólos, 24-19 arányú győzelmet aratott a Siófok elleni EHF-Kupa mérkőzésen a DKKA női kézilabda csapata ma délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A játék nem volt tökéletes, de nagyot küzdött a Kohász, így biztató előnyből várhatja a jövő heti visszavágót.
Kézilabda: a győzelem a lényeg
Az EHF Kupa nyolcaddöntőjének első, hazai mérkőzését játssza vasárnap délután négy órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Zdravko Zovko tanítványai a siker reményében várják a Siófok elleni párharc első felvonását, ám ehhez a játék minden elemében jól kell teljesíteniük.
Kézilabda: takarékos győzelem
A mérkőzés elején és végén akadozott a gépezet, de így is sima, 31:24-es győzelmet aratott a DKKA női kézilabda csapata a Mosonmagyaróvár ellen hazai pályán. Együttesünk erősen tartalékolt a hétvégi, Siófok elleni kupameccsre, ahol a mainál sokkal jobb játék kell majd a győzelemhez. Galériával!

