Jön a Tudományos Hét az egyetemen
Az idei Tudományos Hét az eddigieknél is színesebb lesz a Dunaújvárosi Egyetemen, hiszen az összes intézet izgalmas programokkal készül majd. Egy csokorba gyűjtöttünk mindent, amit a hétfőn induló Tudományos Hétről tudni kell.
Dr. András István rektor elmondta, számos olyan tudományos kísérlettel várják az érdeklődőket, amik még vonzóbbá teszik a programokat. Nemzetközivé válásuk eredményeképpen pedig ezúttal a külföldi hallgatók is aktívabban vesznek majd részt a Héten, ami azt is jelzi, hogy sikeresen be tudják vonni őket az intézmény teljes életébe, hiszen többen már a hagyományőrzésbe is bekapcsolódtak. Dr. Palotás Béla, tudományos és kutatási rektorhelyettes szerint a Tudományos Hét kiváló felkészülést jelent a tavaszi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, amin házigazdaként is részt vesz majd az intézmény, és amelyre hatszáz dolgozattal közel ezer hallgató érkezik majd.
A Tudományos Hét tervezett programja:
November 7. hétfő:
9:00-órától S01 terem: Plenáris ülés – Oktatásfejlesztés
November 8. kedd:
8:00-órától „A” épület folyosó: Fejér Megyei Kormányhivatal – Pályaválasztási kiállítás
13.00-órától: Szekcióülések – Műszaki Intézet, Tanárképző Központ, Informatikai Intézet, Társadalomtudományi Intézet
November 9. szerda:
8:00-órától Campus területe és „A” épület: Zöld nap
13:00-órától: Tudományos diákköri konferencia
9:00-órától „P” épület: LEGO robotépítő verseny
10:00-órától: Gazdaságtudományi szekcióülések
17:00-órától Campus területe és A09: Kutatók Éjszakája és Tésztahíd-építő verseny
Kutatók Éjszakája 2016 - Dunaújvárosi Egyetem - Logiscool
November 11-12. péntek-szombat:
XIII. OGIK Gazdaságinformatikai Konferencia - A generációváltás informatikai vonatkozásai
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: dózsás kollégák randevúja az iskolában
2024. dec. 01.
Szép esemény színesítette a Dózsa iskola jubileumi tanévét még a nagy csőtörés előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A 45. évforduló apropóján szervezték meg a volt kollégák, pedagógusok találkozóját az intézményben – meghitt délután kerekedett. Hangkép.
DSTV: iskolanyitogatóval csalogattak
2024. nov. 29.
Megtartotta az első iskolanyitogató rendezvényét a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Farkas Márta intézményvezető elárulta, már most nagyon sokan érdeklődnek az iskola programja és kínálata iránt. Hangkép.
Egyetemre készülsz? Válaszd a Széchenyi gimit!
2024. nov. 27.
A szeptemberben kezdő négyévfolyamos osztályokban négyféle emelt óraszámú és egy általános képzés kínálatából választhatnak a tanulók. A hagyományoknak megfelelően nyolcévfolyamos osztályt is indít a következő tanévben a Széchenyi István Gimnázium. Tételes lista és felvételi információk itt! (X)
DSTV: elsősöket avattak az Aranyban
2024. nov. 27.
Kedves hagyományt folytatott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az első osztályosok sikeresen teljesítették a korábbi próbatételeket, így mindannyian részt vehettek az avató ünnepségen, ahol a közösség teljes jogú polgárai lettek. Hangkép.
DSTV: pályaorientáció a Széchenyiben
2024. nov. 26.
Remekül sikerült az immár hagyományos programsor a gimnáziumban, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákok rengeteg meghívott egyetem és kar kínálatát ismerhették meg, a bemutatókat a témába vágó előadások is színesítették. Hangkép.
Újfent tarolt a "gpsz"
2024. nov. 25.
Tizennegyedik alkalommal rendezték idén a „gpsz” Informatikai Csapatversenyt a Rudasban. A fiatalon elhunyt kollégájuk emlékére állított versenyen általános iskolások mérették meg magukat – nem meglepő módon idén is számos lelkes csapat szállt harcba a dobogós helyekért.
Élményözön a Széchenyi gimnázium orientációs napján
2024. nov. 19.
Vérvétel-imitációs gyakorlat, kiadványhegy, előadáscunami, de még rakétaindító pult is várta a diákság rohamát a Széchenyi István Gimnázium immár hagyományos seregszemléjén – az utóbbinál mindenki szerencséjére élesbe kötött rakéták nélkül.