Felemás torna
Egy vereséggel, és egy győzelemmel zárult a Dunaújvárosi Sárkányok U12-es kosárlabda csapatának bajnoki fordulója, ahol az erősségek mellett a hibák is kijöttek.
A múlt heti, nagyon furára sikeredett torna után sajnos azt tapasztalta Vígh Zoltán edző, hogy az induláskor sajnos nem állt rendelkezésére teljes létszámmal a csapata, amely a minimális 10 fő alá csökkent. Ettől függetlenül nagyon vidám, látszólag fesztelen hangulatban indultak az újabb megmérettetésre a mieink, amely végül a koncentráció hiányát okozta. Mint azt az edző beszámolójában elmondta, a bemelegítésnél már látszott a Velencei Kacsák és csapata közötti különbség, hiszen amíg a mieink viháncolva dobálgattak, az ellenfél fegyelmezetten, egy hang nélkül futotta meg a ziccereket. Ez rányomta a bélyegét a játékra is, melyet végül simán elvesztettek a dunaújvárosiak. Ugyanakkor voltak pozitívumok is, melyeket erősíteni kellett a második meccs előtt csapatunk játékosaiban. Rossz előjel volt azonban az öltözőbeli fegyelmezetlenség, így a meccs kimenetlét tekintve a lefújásig izgulhattunk, végül sikerült behúzni a kötelezőt.
Kép forrása: dragons.hu
Vígh Zoltán (edző, Apró Sárkányok): - Sajnos fegyelmezetlenségi problémáink volta, kivéve, a második meccs utolsó negyedét, amikor két remekül játszó, összeszedett egyéni és csapatjátékot mutató ellenfelet láttunk a pályán. Összességében egy nagyon megosztó torna volt ez, és még mindig nem tudom biztosan, mit is gondoljak, hol is ragadjam meg az esetleges problémákat. Dolgozunk tovább.
Országos Gyermek Bajnokság, 3. forduló
Velencei Kacsák – Apró Sárkányok 58-28 (11-5, 28-6, büntetők: 2-2, 12-6, 16-9)
Pontszerzők: Szűcs Ábel 6, Beszteri Péter 4, Csernák Ádám 4, Kelemen Bence 4, Szűcs Zétény 4, Kiss Benedek 2, Simon Dávid 2, Szabó Vince 2
Apró Sárkányok – Siófoki KS 44-36 (15-7, 7-10, büntetők: 6-3, 11-4, 5-12)
Pontszerzők: Szűcs Zétény 11, Simon Dávid 9, Szabó Vince 9, Csernák Ádám 5, Kiss Benedek 5, Szűcs Ábel 5
A rovat további hírei: Sport
Felszabadult, jó játékban bízva
2025. szep. 12.
A tavalyi harmadik Esztergom elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt női kézilabda csapata szombaton délután öt órától.
DSTV: sporttal az ovisokért
2025. szep. 12.
Dunaújvárosban jól tudjuk, a jó cél érdekében képes megmozdulni a város. Szó szerint. Emlékeznek még a Jót, Fut a Város – Dunaújváros rendezvényre? A közösségi megmozdulás nyomán nagyon sok támogató fogott össze, hogy kialakíthassanak egy különleges szobát az Aprók Háza Tagóvodában. Hangkép.
Miskolcon rajtol a DAB
2025. szep. 12.
Nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszában ma este fél héttől.
Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak
2025. szep. 11.
A DKKA U18-as és U20-as leány együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokságok második fordulójában az Érd otthonában.
DSTV: egészségmegőrző torna
2025. szep. 10.
Az egészségmegőrzés egyik elengedhetetlen eleme a rendszeres mozgás. Persze nem mindenki tud mindenre és mindig odafigyelni – rendszeresen feledkezünk meg pl. a gerincünkről, amelyre viszont érdemes lenne több figyelmet fordítani. Témába vágó programmal jelentkezett a Dunamenti Regionális Népfőiskola. Hangkép.
Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese
2025. szep. 10.
Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is.
Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál
2025. szep. 09.
Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.