Újabb dózsás sikerek

doszerk - 2017. január 26. 16:01

A Pakson rendezett Bottyán Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián ért el szép sikereket a dunaújvárosi Dózsa iskola két tanulója, Szabó Dorka és Szabó Kornél.

A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában hagyománya van a természettudományokban kiemelkedő tehetségek támogatásának. Ehhez évek óta pályázati forrást is kapnak a Nemzeti Tehetség Program jóvoltából. Az idei tanévben 1.500.000 Ft támogatást nyertek az „Ahol a természettudományok találkoznak – természettudományi tehetséggondozó program” megvalósításához. Az odafigyelő, lelkiismeretes munkának minden évben megvan az eredménye.

A tanulók több versenyen, vetélkedőn adnak számot tudásukról és viszik magukkal a Dózsa jóhírét, s a legtöbb esetben elhozzák az első helyet is. Hagyománnyá vált az iskolában, hogy nemcsak a város és a környék versenyein vesznek részt a tehetségek, hanem a megye határon kívül is megmérettetik magukat. Az idei tanév is már két nagy sikert hozott a tanulók és az iskola számára.

Tavaly december 16-án rendezték meg a Müller Ferenc regionális kémiaversenyt Bonyhádon, ahol 32 csapatból és a három forduló után iskolánk két csapata a 2. és 3. helyet szerezte meg. A csapat tagjai voltak: 2. hely – Kállai Soma, Rajcsányi Máté, Szabó Kornél, 3. hely – Bárdos Marcell, Gál Borbála Kinga, Szabó Dorka.

Január 20-án rendezték meg a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban a ül a természettudományi és matematika szekcióban arany minősítést ért el Szabó Dorka. Társadalomtudományi szekcióban Szabó Kornél ért el arany minősítést a középiskolásoknak meghirdetett versenyen. Mindketten a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjai.

Mindkét verseny során a diákok felkészítő tanára Csapó Mária volt.

A rovat további hírei: Oktatás

Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)

Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)

2025. okt. 21.

Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.

DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda

DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda

2025. okt. 13.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda a napokban. A remek hangulatú rendezvényre nagyon készült az ovi közössége. Hangkép.

 

DSTV: mindent a gyerekekért

DSTV: mindent a gyerekekért

2025. okt. 05.

A gyermekek fejlődése nem csak az iskolai tananyagon és az ott nyújtott teljesítményen múlik, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítő tevékenységek javíthatják a gyerekek tanulási készségeit – városunkban is új lehetőség nyílt a nebulók számára. Hangkép.

 

DSTV: évnyitó a "magdásoknál"

DSTV: évnyitó a "magdásoknál"

2025. szep. 06.

Sok gyermek élete változott meg szeptember 1-jén az iskolakezdéssel, derül ki a DSTV összeállításából. Nem volt ez másképp a BIROK Szabó Magda Tagintézményében sem – az iskola felkészült az új tanév kihívásaira. Hangkép.

DSTV: iskolakezdésre tanárportré

DSTV: iskolakezdésre tanárportré

2025. szep. 01.

Fiatal pedagógus portréjával folytatódott a DSTV sorozata. Az idei tanév első napjára időzítve Illés Nóra, a Vasvári iskola munkatársa beszél hivatása szépségeiről és kihívásairól, a gyerekek és a közösség kínálta különleges miliőről. Hangkép.

 

Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium

Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium

2025. aug. 21.

A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)

Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!

Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!

2025. aug. 16.

Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.