Mérnökpalánták megmérettetése
Országos AutoCAD és Invertor veresnyt rendeztek a Bánki iskolában szombaton középiskolások számára, melyre nyolc iskolában huszonegyen érkeztek.
Régi hagyomány a Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium műszaki versenye, hiszen már huszonöt éve, 1992 óta rendezik meg. Az ország minden tájáról érkező huszonegy tanuló nyolc iskolából jutott be a verseny szombati döntőjébe, akik mind különleges érdeklődést és tehetséget mutatnak a számítógépes tervezés, rajzolás, és általában a mérnöki munka iránt.
A versenyzők két kategóriában indulhattak: az AutoCAD kategóriában két darab kétdimenziós alkatrész- vagy műszaki rajzot kellett készíteniük egy minta alapján, valamint egy 3D-s modellt. Az Autodesk Invertor kategóriában többek közt kétdimenziós alkatrészrajzokat és szerelési szimulációs feladatokat kellett megoldaniuk. A diákoknak három óra állt rendelkezésére, majd a döntősök a zsűri értékelése alatt meglátogathatták a Dunaújvárosi Egyetem műszaki tudományi laborjait, berendezéseit, végül délután négy órakor került sor az eredményhirdetésre.
A „Charles Babbage" Országos AutoCAD és Inventor Verseny döntőjének eredményei:
Az AutoCAD kategória nyertesei, iskoláik és felkészétő tanáraik
1. Szuh András - Szombathelyi Műszaki SzC Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma (Németh Lászlóné)
2. Erős Gergely - Szombathelyi Műszaki SzC Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma (Németh Lászlóné)
3. Sávoly Viktor - Szombathelyi Műszaki SzC Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma (Németh Lászlóné)
4. Polák Emil - Szombathelyi Műszaki SzC Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma (Németh Lászlóné)
5. Tóth Ákos - DSzC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma (Trungel Edit)
6. Molnár Gergő - Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma (Józan Lajos)
7. Szabó Péter - Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma (Józan Lajos)
8. Pál Bence - Szombathelyi Műszaki SzC Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma (Németh Lászlóné)
9. Paulusz Ádám - Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma (Zsidó Norbert)
10. Godó Tamás - Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma (Zsidó Norbert)
Az Inventor kategória nyertesei, iskoláik és felkészétő tanáraik
1. Rák Dániel - Veszprémi SZC Ipari Szakgimnáziuma (Várszegi János)
2. Haviarik József - Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (Valkai Attiláné)
3. Horváth Szabolcs - Jedlik Ányos Középiskola, Győr (Tihanyi György)
4. Tóth Krisztián - Jedlik Ányos Középiskola, Győr (Tihanyi György)
5. Tóth Tibor - Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma (Varga Sándor László)
6. Németh Bence Máté - Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (Valkai Attiláné)
7. Szák Zsolt - Jedlik Ányos Középiskola, Győr (Tihanyi György)
8. Simon Imre - Soproni Szakképzési Centrum Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma (Kovácsvölgyi Gábor)
9. Kapocsi Máté - Jedlik Ányos Középiskola, Győr (Tihanyi György)
10. Orova László Illés - Jedlik Ányos Középiskola, Győr (Tihanyi György)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: tegyünk többet a tudatosságért
2025. dec. 04.
A gyerekre igazoltan negatív hatással van az állandó, hosszantartó képernyőhasználat, derül ki a DSTV összeállításából. A mai digitális világban nehéz ezeknek a kerülése, de tudatosan kell a gyerekek elé példát állítani – erről a téma avatott szakértője tartott előadást a Szent Pantaleimon iskolában. Hangkép.
DSTV: a pályaválasztásról a Pannonban
2025. dec. 02.
Hamarosan dönteniük kell a végzős középiskolásoknak, hogy melyik intézményben, hol folytatják a tanulmányaikat, emlékeztet a DSTV összeállítása. A Pannon Oktatási Központ a közelmúltban pályaválasztási nyílt nappal igyekezett segíteni a döntésben. Hangkép.
DSTV: műhelymunka a Vasváriban
2025. nov. 25.
Izgalmas foglalkozások sora várt a Vasvári alsós nebulóira a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ Tanító munkaközössége szervezett játékos, közösségi programokkal tarkított műhelymunkát az iskolában. Hangkép.
Pályaorientációs nap és irodalmi kávéház a Pannon Oktatási Központban
2025. nov. 22.
Sűrű programot bonyolított a napokban a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma: szerdán különleges pályaorientációs nap helyszíne volt az intézmény, csütörtökön egy volt diák főszereplésével irodalmi kávéházat rendeztek.
DSTV: Széchenyiről a Móriczban
2025. nov. 20.
Történelmi vetélkedő helyszíne volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola az MTA alapításának 200. évfordulója alkalmából, derül ki a DSTV összegzéséből. Azzal sem árulunk el nagy titkot, hogy a vetélkedő központjában Széchenyi István élete és műve állt. Hangkép.
Folytatta érzékenyítő sorozatát a Rosti iskola
2025. nov. 16.
2023 óta töretlen sikerrel üzemel, a közelmúltban újra több intézménybe látogatott a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola népszerű érzékenyítő, szemléletformáló kezdeményezése. Az "Érezd át!" program minden ízében különleges kísérlet – az alábbiakban az is kiderül, miért!
DSTV: itt az őszi szünet!
2025. okt. 28.
A napokban kicsit megváltozott a város jellege – kevesebb fiatalt látni az utcákon, kicsit nyugodtabbá vált a közlekedés is, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem történt semmi különös: megkezdődött az őszi szünet. Emlékeznek még, hogy jó pár évvel ezelőtt ez az esemény még nem létezett? Hangkép.








