A munkából élők költségvetését nyújtják be
A munkából élők költségvetését nyújtják be kedden a parlamentnek. A 2018-as költségvetés azok számára kínál több esélyt, akik munkából tartják el magukat és a családjukat, akiknek jövedelmük van - nyilatkozta a közmédiának a nemzetgazdasági miniszter a szentendrei Skanzen családi majálisa alkalmából hétfőn.
Varga Mihály elmondta: 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel terveznek, azzal, hogy a háztartások fogyasztása 4,6 százalékkal növekedhet jövőre. A tavaly megkötött hatéves bérmegállapodásnak is köszönhetően 8,8 százalékos bruttó bérnövekedés várható, az idei év után a minimálbér és a garantált bérminimum jövőre is 8 és 12 százalékkal nő.
A miniszter hangsúlyozta, szeretnék, ha minden területre legalább annyi támogatás jutna, mint az idén, sőt átlagban mintegy 5-6 százalékkal többet tudnak költeni egészségügyre, oktatásra, kultúrára, közbiztonságra és más területekre.
A költségvetéssel párhuzamosan az adótörvényeket is benyújtják a parlamentnek - folytatta. A legfontosabb módosítások közül kiemelte, hogy jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a halhús áfája, tovább csökken az éttermi szolgáltatások áfája és az internetszolgáltatások áfája. Varga Mihály kitért arra: a kisüzemi sörfőzdéknek lehetővé kívánják tenni, hogy az évi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezerig csak a jövedéki adó felét kelljen megfizetniük.
A rovat további hírei: Közélet
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált az a városi kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.