Mindent a vagyonvédelemről
A biztonságról és a vagyonvédelemről tartottak szakemberek ingyenes előadást kedden délután a Városháza „C” szárnyának rendezvénytermében, ahol hasznos információkhoz jutottak az érdeklődők.
Nyáron kerül sor a legtöbb betörésre, sokan pedig kevés információval rendelkeznek arról, miként védhetnék meg saját magukat, családjukat, vagy értékeiket. Éppen ezért Lassingleitner Fruzsina, a 4-es számú választókörzet önkormányzati képviselője ingyenes előadást szervezett a lakóknak. Mint mondta, soha nem lehetünk elég felkészültek, ha a biztonságról és a vagyonvédelemről van szó, főleg, mivel ilyenkor még inkább megszaporodnak a betörések, ezért később megismételnék az előadást, hogy biztosan mindenkihez eljussanak a hasznos információk.
Elsőként Kiss Dénes rendőr százados, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője tartott előadást. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a vagyon elleni bűncselekmények legfőbb elszenvedői az idősebb polgárok, és az egyedül élő nyugdíjasok, ezért nekik különösen oda kell figyelniük, hogy a besurranó tolvajokat, a betörőket, vagy a különböző trükkökkel próbálkozó csalókat elriasszák otthonaiktól. Erre több megoldás is létezik az ablakra szerelt rácstól kezdve egészen addig, hogy körültekintően válogatják meg, kik engednek be az otthonaikba annak érdekében, hogy ne essenek áldozatul bűncselekménynek. Mint mondta, a lakás biztonsága érdekében érdemes megfontolni vagyonvédelmi berendezések vásárlását is, amikről Takács Titusz, a Tolna-Őr Kft. ügyvezetője mesélt bővebben. Szerinte a lakások és lépcsőházak védelmének biztosításáról fontos beszélni, mivel ezekkel az elektronikus vagy rádiós riasztókkal a bonyolultabb zárakat vagy rácsokat is ki lehet váltani, kezelésük pedig mára már egyáltalán nem nehéz és olyan megbízható jelzést adnak le, ami eltántoríthatja a betörőket.
A rovat további hírei: Közélet
Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége
2025. okt. 25.
Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak
2025. okt. 25.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.
Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos
2025. okt. 24.
Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.
Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál
2025. okt. 23.
A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!









