Egy történet, ezer könny - segítsünk Barbinak!
Sok nehézséget, megpróbáltatást élt már túl Jovány Barbara. Most egykori tanítója kér segítséget, hogy új irányban folytathassa életét.
A 26 éves fiatal lányt kiskorában súlyos asztma kínozta. Amikor a Dózsa iskola első osztályos tanulója volt, probléma akadt a látásával. Édesanyja elvitte őt a szemészetre, ahol észlelték a bajt: a bal szemére megvakult, és a jobb szemével sem lát sokat. Rohammentő vitte egy budapesti klinikára. Kiderült, két ökölnyi daganatot találtak a koponyájában. A műtét alatt beállt a klinikai halál.
Az orvosok meg tudták menteni életét, de Barbi teljesen megvakult. Kilencévesen ismét az első osztályt kezdte a Dózsában, és felkészítették a vakok iskolájára. Időközben újabb megpróbáltatást érte a lányt, elhunyt az édesanyja (édesapját nem ismerte). A Vakok iskolájából hétvégén nagymamájához járt haza. Hetedikes korában epilepsziás lett, de Barbi nem adta fel, szakiskolába iratkozott, kosárfonást tanult. Jó kézügyessége van, szeret kerámiázni, kézműveskedni, gyöngyfigurákat készít, tárlatvezetést vállal az ország bármely részében. Termékeit vásárokban és a volt iskolájában is árulja, így próbálja fenntartani magát. Négy éve van egy szerető társa Happy, a vakvezető labrador, akivel még a fővárosban is bátran sétál.
Nagymamája halála után nem maradt senki, aki Barbara gondját viselné. Jelenleg féltestvérével él az anyukájuktól örökölt lakásban. A viszony közöttük nem igazán testvéries. A nagymama lakását harmad részben örökölte Barbi. Azonban ahhoz, hogy a részéhez hozzáférjen, nagynénjét ki kell fizetnie. A Vakok Intézete jóvoltából összegyűlt a szükséges 800 ezer forint. A féltestvér lemond a részéről, ha Barbara lemond az anyai részről. A dolog elrendezése ügyvéd segítségével jó úton halad. A lakás viszont 40 éve nem volt felújítva. Sok pénz kellene a rendbetételhez, festés, vezetékcsere, ablakcsere.
Egykori dózsás tanítója, Huszti Józsefné egy jótékonysági estet szervez Barbi megsegítésére a Bartók színházban.
A március 12-én 17 órakor kezdődő előadáson fellép a Vasas Táncegyüttes, a Sándor Frigyes zeneiskola, a Gárdonyi iskola, a Budapesti Vakok Iskolájának, növendékei és a Dózsa iskola 3.c osztályos tanulói. A belépőjegy és a támogatói jegyek ára ezer forint.
A rovat további hírei: Közélet
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.