Nem volt esély a franciák ellen

spigott - 2017. augusztus 4. 18:25

Bő húsz percig tudta tartani a franciák tempóját a magyar női junior kézilabda válogatott, mely a bronzéremért játszhat a szlovéniai Európa-bajnokság zárónapján.

Helyosztóihoz érkezett a Szlovéniában zajló junior kézilabda Európa-bajnokság, s a dunaújvárosi Klujber Katrinnal felálló magyar női válogatott a franciák elleni elődöntőben lépett pályára ma délután öt órától. Hajdu János tanítványaira rendkívül nehéznek ígérkező csata várt a remek fizikai adottságokkal rendelkező francia csapat ellen, a mieink ugyanakkor abban bíztak, hogy sikerül átmenteniük a világbajnok oroszok és a norvégok elleni középdöntős formát, s bejutnak a kontinensviadal fináléjába.

A kezdésre nem is lehetett panasza a mieinknek, hiszen a meccs első két gólját a magyar válogatott szerezte, ám a folytatás már nem úgy alakult, ahogy azt szakvezetésünk és a drukkerek remélték. A franciák ugyanis a hatodik percben egalizáltak, s miközben fiataljaink több helyzetet is kihagytak, a vezetést is átvették, így muszáj volt időt kérnie Hajdu Jánosnak, hogy rendezze a sorokat (2-3). Ez ekkor még nem sikerült juniorjainknak, mivel a pontosabban támadó franciák megléptek kettő góllal, ám szélről és büntetőkből is eredményes Klujber találataival a magyar válogatott előbb utolérte ellenfelét, majd a 20. percben újra magához ragadta a vezetést (10-9). A hajrában azonban újra jöttek a bosszantó hibák, sem a támadójáték, sem a védekezés nem működött, így ezt az időszakot három góllal az ellenfél nyerte, így a szünetre 15-13-as francia vezetéssel vonulhattak a felek.

Sajnos a fordulás után egyre inkább kirajzolódott, hogy az ellenfél erősebb, jobb csapatot alkot. Juniorjaink kulcsemberei egyre fáradtabbnak tűntek, sem támadásban, sem védekezésben nem tudták hozni azt, amit a korábbi meccseken, így fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség, s hiába kért időt Hajdu János a 36., majd a 41. percben is, ekkorra már gyakorlatilag elment a meccs (16-23). Érezte ezt a magyar szakvezetés is, mely a folytatásban már azoknak adott lehetőséget, akik addig kevesebbet játszottak, s bár a cseréknek sikerült is csökkenteniük a különbséget, ezúttal nem volt esély a szoros eredményre sem, így a franciák 31-26-os sikert aratva jutottak be a döntőbe, míg a magyar junior válogatott a harmadik helyért játszhat vasárnap.

A rovat további hírei: Sport

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában

2025. júl. 30.

A holland ZV De Zaan, valamint a francia Grand Nancy lesz a DFVE női vízilabdázóinak ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Önzetlen segítség a szőnyegen

Önzetlen segítség a szőnyegen

2025. júl. 29.

A súlyos betegséggel küzdő, mindössze másfél esztendős Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért rendezett jótékonysági eseményt a Fox SE a mögöttünk hagyott hétvégén.

Motorcsónak vb az öbölben

Motorcsónak vb az öbölben

2025. júl. 29.

Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.

Nem volt esély a franciák ellen

Nem volt esély a franciák ellen

2025. júl. 29.

Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.

Szerelmük a Duna és a túrázás

Szerelmük a Duna és a túrázás

2025. júl. 28.

Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.

Elkészült a DAB felkészülési programja

Elkészült a DAB felkészülési programja

2025. júl. 28.

Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.

Győzelemmel kezdett a DFC

Győzelemmel kezdett a DFC

2025. júl. 28.

Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.