Dunaújvárosi kapus a BL-csapatban
A francia bajnokságban listavezető és a Bajnokok Ligájában is hibátlan Metz együtteséhez szerződött Csapó Kyra, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának kapusa.
Nem került be a Győr elleni bajnoki mérkőzés tegnap esti keretébe a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának fiatal kapusa, Csapó Kyra. Kimaradását azonban nem sérülés, vagy formája visszaesése okozta, hanem ennél lényegesen prózaibb oka volt: akadémiánk saját nevelésű hálóőre Franciaországba utazott, ahol a szezon végéig szóló szerződést kötött a bajnokságban listavezető, s az idei BL-szezonban is hibátlanul szereplő Metz együttesével. A hírről a játékost képviselő menedzseriroda közösségi oldala számolt be, s mint azt megtudtuk, a 24 éves játékos a szezon végéig kölcsönbe került a Metz együtteséhez. Csapó Kyra eligazolása után a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia az Oguntoye Viktória, Katarina Tomasevics párossal játssza végig az idei szezon küzdelmeit.
Csapó Kyra komoly kihívás elé néz! (Kép: DO-archív)
Mint az a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia honlapján megjelent közleményből kiderült, "akadémiánk most együtt örül a fiatal kapussal azért, mert Kyra pályafutásában ez egy nagyon hasznos fél év lehet, s ebből ő, jövőbeni klubja, de az egész magyar kézilabdasport profitálhat, mert tovább nő azon kapusok száma, akik harcban lehetnek a válogatottságért. A távolabbi jövőről azonban még korai lenne végérvényesen bármit is kimondani, hiszen kapusposzt gyakran hoz váratlan szituációkat, s bár kapusunk franciaországi szerződésével egyszerűbb lesz a dunaújvárosi szakvezetés helyzete is, nyilván ebben is van egyfajta kockázat. Kyra érdekében ezt a kockázatot bevállalta akadémiánk és reméljük, hogy Oguntoye Viktória és Katarina Tomasevics egyre javuló teljesítménnyel megoldja a rájuk váró bajnoki és kupafeladatokat, feladva ezzel a leckét klubunk vezetésének is a folytatást illetően." - derült ki a DKKA közleményéből.
Franciaországi szerződésével kapcsolatban természetesen megkerestuk fiatal kapusunkat is, aki délutánra ígért tájékoztatást.
A rovat további hírei: Sport
Nemzetek Csatája a sportcsarnokban
2024. dec. 20.
Tizenöt mérkőzés vár a küzdősportok szerelmeseire a Nemzetek Csatája elnevezésű gálán a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este hat órától.
Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)
2024. dec. 20.
A 2024-es esztendőben kiemelkedően teljesítő dunaújvárosi sportolókat köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnya dísztermében csütörtökön délután. Volt kit, volt mit ünnepelni!
A címvédőt fogadják a Bikák
2024. dec. 20.
Az idén egyszer már legyőzött Brassó lesz a Dunaújvárosi Acélbikák csapatának vendége az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél héttől.
Gól nélkül nehéz
2024. dec. 19.
Hiába küzdött nagyot, nem sikerült betalálnia, így kétgólos vereséggel tért haza a Ferencváros otthonából a DAB jégkorong csapata az Erste Liga szerda esti fordulójában.
Bravúrközelben a DKSE
2024. dec. 19.
Fordulatos csatában szenvedett 3-1-es vereséget a TFSE elleni évzáró bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.
Búcsú a kupától
2024. dec. 19.
Mindkét kapu előtt túl sokat hibázott a DKKA női kézilabda csapata a Budaörs elleni kupameccsen, így a hazaiak kétgólos sikerrel jutottak tovább a sorozat következő fordulójába.
DSTV: évet zártak a kajak-kenusok
2024. dec. 18.
Decemberben egymást követték a különböző évzáró rendezvények, s ebből a sorból természetesen nem maradhatott ki a DKSE Kajak-Kenu szakosztálya sem. A Szent Pantaleimon Iskolában megtartott esemény alkalmával Pető Zsolt a szakosztály elnöke idézte fel a 2024-es évet. Hangkép.