Enter – A következetesség embere

Késő délutánra aztán valamelyest enyhül a vihar ereje, így normalizálódik a helyzet. Egy időre legalábbis. Mert este nyolckor újabb riasztás… Ma reggel aztán megnyugvással olvasom a hírt: vége. A kárelhárítás persze egy ideig még tart. Ennek híreit keresve ismerőst sodor elém a meglepetéssel mindig szolgáló internet. A monitorról szakmabéli ember fotója néz velem szembe.

Régi újvárosiak számára ismerősek lehetnek ezek a vonások. Igen, ő az: Zelei Béla, az Üst című lap egykori felelős szerkesztője. Az épp hatvan éve, 1957 októberében indult újságot 1966-tól tíz éven át irányította. Vezetése alatt a lap „megemberesedett”. Egy szakmai elemzés írja: „Az Üst-ből, a szerény kivitelű üzemi híradóból rövid idő alatt a szakma szabályainak megfelelő újságot hoz létre. A gépíróval együtt is mindössze három fős szerkesztőséget népes külsős szerzői gárda vette körül. Ezek közül a fiatalok közül többen léphettek tovább a városi-, a megyei-, vagy éppen  országos laphoz és került ki közülük rádióriporter is.”

De hogyan is lett a Csongrád megyei Sövényházáról származó parasztfiú az újvárosi lap főnöke? Kalandos úton… Először a Vasműben volt segédmunkás, később az MHSZ helyi elnöke lett. A városvezetés kérte fel aztán, hogy rázza gatyába az újságot. Ismerték ugyanis szakmai életútját. A tanári diplomával újságíróvá lett fiatalember egykor a Csongrád megyei Hírlapnál szerzett gyakorlatot. Riporteri vénájával hamar kitűnt, a szerkesztőség megbecsült tagja lett. Pályájában törést 1956 hozott, amikor a forradalom leverése után a „két kapura játszó” korábbi főszerkesztőt helyezték vissza a lap élére. A munkatársak tiltakoztak, és fogadalmat tettek: ha az elvtelen főszerkesztő marad, ők felmondanak. De aztán sorra beadták a derekukat. Egyedül Zelei Béla tartott ki adott szava mellett. Csak ő mondott fel.

Évekig tanárkodott, aztán váltott: az élet sűrejét akarta megismerni, így Újvárosban próbált szerencsét. És akkor jött a felkérés az Üst vezetésére. Sikeres tíz év után azonban régi kollégái „megkörnyékezték”. Főmunkatársnak hívták a szegedi szerkesztőségbe. Engedett a csábításnak. Szaktudása és korrektsége a régi volt – népszerűség övezte. 1991-ig hivatásának élt, akkor vonult nyugdíjba. Elvhűségét tisztelték azok is, akik más ideológiai gyökérzeten nevelődtek. Tízéves dunaújvárosi szolgálata alatt itt is közmegbecsülésnek örvendhetett. Ma Lajosmizsén él. Szakmai örökségét fiának adta át.