Továbbra is pont nélkül a Gorillák
A hazai szezonnyitó után idegenben sem ment a Gorillaz amerikai futball csapatának, mely 20-0-s vereséget szenvedett a rekordbajnok Budapest Wolves vedégeként.
A Győr elleni 3-0-s vereség után újabb nagyon nehéz feladat várt a Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapatára, mely vasárnap délután a rekordbajnok Budapest Wolves ellen lépett pályára idegenben. Együttesünknek elsősorban a támadásban kellett volna előrébb lépnie a szezonnyitóhoz képest, ám még a remélt javulást feltételezve is a fővárosiak voltak az összecsapás egyértelmű esélyesei.
A mérkőzést a házigazdák kezdték valamivel erősebben, s bár az első támadásokat hatástalanították a védelmek, a 3. percben megszerezte a vezetést a házigazda, miután Bartos Ferenc vitt gólvonal mögé egy átadást, s mivel az extrát is pontosan rúgták a fővárosiak, máris 7-0-s Wolves vezetést mutatott az eredményjelző. A negyedből hátralévő időben újabb támadást rontott el a Gorillaz, s bár a házigazdák sem tudtak élni újabb lehetőségükkel, az első felvonás végén szoros hazai előnnyel vonulhattak rövid pihenőre a felek.
A második etap elsősorban a védelmekről szólt, hiába támadhatott ugyanis többször a házigazda, valamint a Gorillák együttese is, egészen a hajráig nem sikerült újabb pontot feljegyezni. A 15. percben azonban mezőnygólnak örülhettek a házigazdák, s mivel a félidőből hátralévő idő már nem volt elég arra, hogy válaszoljanak a mieink, a harmadik negyedet 10-0-s hazai előnyből kezdhették a csapatok.
A második félidő elején sajnos hamar eldőlni látszott a mérkőzés, mert egy kivédekezett dunaújvárosi támadás után előbb mezőnygólt értek el a Farkasok, majd a negyed harmadik percében újabb hét pontot tettek fel a táblára, így már 20-0-ra vezettek. A Gorillák próbálkoztak becsülettel, ám támadásaikat rendre megállították a vendéglátók, akik magabiztosan őrizték vezetésüket. Az utolsó etapban már csak az volt a kérdés, hogy a Gorillaznak sikerül-e pontot szereznie, vagy a Győr elleni mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is nulláznak a mieink.
Képek: DO-archív
A szépítéshez a mérkőzés hajrájában került a legközelebb együttesünk, ám hiába volt esély legalább a mezőnygólra, ezt sem sikerült értékesíteni, így a Budapest Wolves 20-0-s győzelemnek örülhetett, míg a Gorillák gárdája továbbra sem tudott pontot szerezni még az idei bajnokágban. Együttesünk legközelebb április 22-én próbálkozhat meg első győzelmének megszerzésével, mikor a megyei rivális, a HFL idei szezonját szintén két vereséggel kezdő Fehérvár Enthrorners látogat a Dunaújvárosi Stadionba.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: remek szereplés a kupadöntőben
2025. júl. 09.
Sukorón rendezték meg a kajak-kenusok Magyar Kupa döntőjét a közelmúltban és a fináléban is több DKSE-s versenyzőnek szurkolhattunk a gyermek, a kölyök és a serdülő korosztályban. A dunaújvárosi fiatalok remekül szerepeltek – a teljesítményüket Horváth Attila, a kajak-kenu szakosztály edzője értékelte. Hangkép.
Európa élmezőnyében a DKSE birkózói
2025. júl. 09.
Összességében elégedetten értékelte U20-as birkózóink Európa-bajnoki szereplését Kiss Károly, a DKSE birkózóinak edzője.
Már Szingapúrban készül a női válogatott
2025. júl. 08.
Megérkezett Szingapúrba, a pénteken kezdődő világbajnokság helyszínére a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.
Éremhalmozó delfinek
2025. júl. 08.
Több mint harminc dobogós helyezéssel zárták a regionális Delfin Bajnokság Veszprémben megrendezett küzdelmeit a DKSE fiatal úszói.
Döntöttek a licencekről
2025. júl. 07.
A Magyar Kézilabda Szövetség első fokú döntést hozott a 2025/26-os bajnoki idényre benyújtott NB I-es és NB I/B-s klublicenc-kérelmekről.
Volt KHL-es bekk az Acélbikáknál
2025. júl. 07.
A 29 esztendős Alekszandr Mikulovics az orosz másodosztályból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.
Végleges a vb-csapat
2025. júl. 06.
A DKSE tizenkilenc esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor tartalékként utazhat el a szingapúri világbajnokságra.