Elmaradt a bravúr - Bajnok az UVSE!

Szárszó Lajos - 2018. május 10. 19:08

Három negyedig élt a remény a szépítésre, ám a remekül hajrázó UVSE végül magabiztos 9-5-ös győzelmet aratott a bajnoki finálé harmadik, s egyben utolsó találkozóján a DUE-Maarsk Graphics vízilabdázói ellen, így a tavalyi szezon után ismét elhódította a bajnoki címet.

A női vízilabda OBI döntőjének harmadik felvonására került sor ma Budapesten az UVSE és a DUE-Maarks Graphics csapatai között. Mivel a valamely csapat harmadik győzelméig tartó párharcában 2-0-ra az UVSE vezetett, így a mai összecsapás akár a lilák végső győzelmét is hozhatták volna. Ezt azonban nem szerették volna engedni a mieink, így igen izgalmas csatára volt kilátás. Még ma délelőtt is edzést tartott a DUE csapatának Mihók Attila, melyen a speciális játékelemeket gyakorolták. A találkozó elején ezekre még nem volt szükség, viszont a kőkemény védekezésre igen. Amit az első percben látni lehetett, hogy a mieink nagy akarattal, és meglepő kezdőcsapattal vágtak neki a harmadik összecsapásnak, amely eredményes volt. Mindkét oldalon a védekezés dominált, így az első találatra sokáig kellett várni.

A negyed közepéhez érve Mihók Attila sorcserét határozott el, így azok, akik az elején kiválóan őrizték meg kapunkat a góltól, kisebb pihenőt kaptak, ezzel együtt pedig az agresszívabban támadók érkeztek a medencébe. Rebecca Parkes közeli lövését védte Kiss Alexandra, majd Vályi Vanda kiállítását sikerült kivédekezni. Az UVSE védekezésén sem sikerült fogást találni, de hátul a mieink is kőkemények voltak. A vezető találatunk a 6. percben született, melyet Gurisatti Gréta szerzett (0-1), majd Parkes kiállítását nem sikerült kihasználni. A következő két perc kemény játékot hozott, miközben az előnyt sikerült megőriznünk, amely azt jelezte, a DUE remekül felkészült a találkozóra. Garda remek blokkjával indult a második negyed, majd igen szerencsés góllal egyenlített a hazai gárda Steffens révén, akinek labdája szó szerint átvánszorgott a képzeletbeli gólvonalon (1-1). Kiss Alexandra Takács lövését fogta, majd Geraldine Mahieau nem tudott túljárni Gangl eszén.

A kiváló védekezés után Horváth Brigitta vízre pattintott lövése került a hálóba (1-2), viszont Szilágyit küldték ki a sporik, melyet sikerült kivédekezni. Keszthelyi Rita szabaddobásból lőtt klasszisgólt (2-2), majd Mahieiau állt ki a játékból, de a blokk Gurisatti Grétától remek volt. Bosszúságunkra Szilágyi Dorottyát már másodszorra szórták ki, melyet Keszthelyi használt ki, ezzel fordított az UVSE (3-2). A folytatásban Horváth Brigi kétszer is remekül harcolt elől, majd Slingi lőtte be ziccerét, miután sikerült elvenni a labdát az előretörő hazaiaktól (3-3). Az utolsó másodpercben Garda Krisztina blokkolta Keszthelyi Ritát, ezzel a döntés a második félidőre maradt. Ziegler Diána lövéssel indult a harmadik nyolc perc, melyet Gangl védett, majd Szűcs kiállításából Gurisatti Gréta vágta a labdát a hazai kapus feje fölött a kapuba (3-4).

Képek: DO-archív

A középkezdés után sajnos elvédekeztük magunkat, így maradt üresen Takács, aki közelről szerzett könnyű góllal egyenlített (4-4). Kiss Alexandra a bal felső sarokból szedte ki a labdát, majd az ellentámadás végén sajnos nem végeztük el időben a sarokdobást, így elvették tőlünk a labdát, ráadásul Gurisatti Grétát ki is állították. Ezt Steffens váltotta gólra egy türelmesen kijátszott támadás végén (5-4), míg a túloldalon Vályi Vanda lapos lövését védte a rövidsaroknál Gangl. Egy védekezési megingás után megúsztunk egy ötméterest, melyet szabálytalan elvégzés miatt érvénytelenítettek a játékvezetők, viszont Keszthelyi ejtése ellen nem volt ellenszer (6-4), majd a csereként beállt Laura Aarts védett nagyszerűen.

A záró negyed elején Gurisatti Gréta pontozódott ki, mely a hazaiaknak ötméterest is eredményezett. Azt Keszthelyi Rita magabiztosan értékesítette (7-4), mellyel jelenetősre nőtt a hátrányunk. Az UVSE közben már saját játékát játszhatta, akik zsinórban négy gólt szereztek. Gangl Szilágyi Dorottya átlövését tolta szögletre, majd Garda próbálkozása halt el a hazai blokkon. A vége előtt öt perccel úgy tűnt, hogy Steffens találata bebiztosítja a hazaiak bajnoki címét (8-4), melyre Vályi Fanni válaszolt (8-5). Tóth Csabai Dóra örülhetett annak, hogy tisztán maradt a kapu előtt, melyet azonnal ki is használt (9-5), majd a túloldalon Szilágyi Dorottya lövését blokkolták a hazai védők, aki a következő támadás végén csattanós kapufát lőtt. Ekkor már csak kettő perc volt hátra, így biztossá vált a mieink szépen csillogó ezüstérme, akik a legutóbbi évek legszebb idényét zárták, hiszen ne feledjük, milyen fantasztikus az, hogy megnyerték a LEN Kupát!

Mihók Attila: - Mind a három meccsen felőrlődtünk az iszonyatos birkózásban. Az UVSE ellen ebben nem volt esélyünk. Ezt próbáltuk elkerülni, és a vízilabda fifikásságára szerettem volna terelni a játékot. Magunktól többet vártam, de ebben a típusú játékban nem volt esélyünk. Ha egy csapat 3-0-ra nyeri meg a döntőt, akkor nem lehet ezt megkérdőjelezni. Gratulálunk az UVSE-nek, akik megérdemelten nyerték meg a bajnokságot. Biztosan fogunk tudni örülni az ezüstéremnek, de az biztos, hogy még sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy sikeresen vegyük fel a harcot a fizikális játékban az UVSE-vel.

UVSE – DUE-Maarks Graphics 9:5 (0:1, 3:2, 3:1, 3:1)

UVSE: Gangl Edina - Szücs Gabriella, Keszthelyi Rita 3, Vivian Sevenich, Margaret Ann Steffens 3, Tóth Csabai Dóra 1, Takács Vivien 1. Cserék: Maczkó Lilla - Rebecca Parkes, Mucsy Anna Mandula, Pap Médea Rebeka, Gyárfás Dorottya, Kiss Eszter Lara, Pap Mónika. Vezetőedző: Benczur Márton.

DUE-Maarsk Graphics: Kiss Alexandra - Horváth Brigitta 1, Geraldine Mahieu, Garda Krisztina, Ziegler Diána, Brezovszki Gerda, Vályi Fanni 1. Cserék: Laura Aarts (kapus) – Szilágyi Dorottya, Lara Luka, Mchunu Hlengiwe 1, Gurisatti Gréta 2, Vályi Vanda, Huszti Vanda. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

2025. okt. 20.

A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

2025. okt. 20.

Végig hatalmas fölényben játszva aratott 10-0-s sikert a PVSK elleni vasárnapi bajnokin a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.