Lőrincz váltja Dobost a DPASE kispadján
A Zalaegerszegre távozó Dobos Barnát a korábbi válogatott Lőrincz Emil váltja a Dunaújváros PASE kispadján. A döntésről sajtótájékoztató keretében számoltak be az illetékesek nem sokkal ezelőtt.
A DPASE VIP-termében megtartott ma délelőtti sajtótájékoztatón Dobos Barna, a DPASE Kft. ügyvezetője, s egyben felnőtt csapatunk vezetőedzője egyből a közepébe vágott, s bejelentette, hogy a jövőben már nem ő, hanem Lőrincz Emil irányítja az NB III Közép Csoportjának második helyén álló felnőtt együttes szakmai munkáját.
- Az elmúlt időszakban több ajánlatot kaptam különböző együttesektől, ám ezeket rendre visszautasítottam. Most is kaptam azonban egy felkérést, ám mivel úgy érzem, hogy a Dunaújváros most egy gazdaságilag tűrhető, míg szakmailag elég jó helyzetben van, ezért megtehetem azt, hogy megpróbálok segíteni a Zalaegerszeg együttesének. Nálunk a klubban ez annyi változást fog okozni, hogy a vezetőedzői pozíciót Lőrincz Emil tölti majd be, s remélem, hogy ez semmifajta törést nem fog okozni a csapatnál. Eddig is együtt dolgoztunk, Emil nagyon jól ismeri a felnőtt csapatot és a stábot is, sokszor ő vezette a csapatot bajnoki mérkőzéseken is, s mostantól így ő lesz a felnőttek vezetőedzője is. A DPASE Kft. ügyvezetői posztja egyelőre nem jár akkora munkával, hogy összeegyeztethetetlen lenne a zalaegerszegi munkavállalásommal. Bita Laci technikai vezetőként elvégezte eddig is a papírmunka nagyobbik részét, s a továbbiakban is ő végzi el ezeket a feladatokat – fogalmazott a szakember.
Lőrincz Emilt váratlanul érte a felkérés, ugyanakkor felnőtt labdarúgóink új szakvezetője nem tervez komoly változásokat a csapatnál.
- Meglehetősen váratlanul ért ez a dolog engem, bár az is igaz, hogy Barnával tényleg évek óta együtt dolgozunk, szóval napi szinten is teljesen képben voltam a felnőtt csapattal kapcsolatban, s szinte az összes bajnokiját láttam is az együttesnek. Tisztában vagyok a játékosok és a csapat képességeivel, itt sok újdonságra nyilván nem számíthatok. Nem hiszem, hogy bármilyen ok lenne arra, hogy változtassunk, mert van egy jól működő csapat, s persze minden edző stílusa, edzésmódszere más, de nem hiszem, hogy különösebben változtatni kellene a dolgokon, főleg úgy, hogy jelen pillanatban jól működnek. Az utánpótlással kapcsolatban annyi változás lesz így, hogy Jávorka Andrással és Bita Lászlóval együtt hárman foglalkozunk majd az U17-es és az U19-es együttessel. Szerencsére sem a bajnoki mérkőzések, sem az edzések időpontja nem ütközik, szóval ezt is meg fogjuk tudni oldani – árulta el a DPASE új szakvezetője, aki vasárnap a Paks II. elleni bajnoki mérkőzésen ül le először felnőtt csapatunk kispadjára.
|
Lőrincz Emil 1965-ben született Budapesten, az Építők SC és az MTK utánpótlás együttesiben ismerkedett meg a sportággal, majd 1984-ben mutatkozott be a kék-fehéreknél, s 1990-ig 111 mérkőzésen öltötte magára az MTK mezét. Ezt követően a belga Molnebeek gárdájához szerződött, ahol öt évet töltött el, s közben bemutatkozhatott a magyar válogatottban is, melyben 37 alkalommal lépett pályára. A kőkemény hátvéd 1995-ben tért vissza az MTK-hoz, s játékos pályafutása befejezéséig itt futballozott, majd az egyesület utánpótlás csapatinál kapott edzői munkát. 2006-tól Gödöllőn dolgozott, majd a Vasas és a Budapest Honvéd utánpótlás és tartalék együtteseit edzette, míg ezt követően a pécsi és a zalaegerszegi felnőtt csapatnál dolgozott edzőként. Az 52 éves szakember 2015-ben szerződött Dunaújvárosba, itt az U17-es és az U19-es csapatok szakmai munkájáért felelt, s mostantól a felnőtt együttes edzéseit is ő vezeti majd. |
A rovat további hírei: Sport
DSTV: jó úton haladnak
2025. okt. 24.
Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.
Újabb erdélyi túrán az Acélbikák
2025. okt. 24.
A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.
Egyéni összetettben döntőztek a tornászok
2025. okt. 23.
Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.
Hozták a kötelezőt vízilabdázóink
2025. okt. 23.
Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Újabb dupla siker
2025. okt. 22.
A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.
Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit
2025. okt. 22.
A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.
Három döntős hely Jakartában
2025. okt. 21.
Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.








