Kövér László: az EP-választás tétje Magyarország megőrzése a magyaroknak
Európai parlamenti (EP) választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint az ideinek, az, hogy Magyarország a magyar embereké marad vagy másoké lesz - jelentette ki az Országgyűlés elnöke Szolnokon.
Kövér László a Márai Sándor Polgári Kör által szervezett rendezvényen a választási részvételre biztatott. Azt mondta: az a tét, hogy a bevándorláspártiak nyerik-e meg a választást vagy pedig azok, akik szeretnék meggátolni a bevándorlást, különösen az illegális migrációt.
A házelnök a Tiszaparti esték elnevezésű eseményen hozzátette: körülbelül ötször-hatszor hatékonyabban lehet ugyanakkora forrásból segíteni a migránsokon például az iskolák, kórházak újjáépítésével, felszerelésével, mint Európába hozatalukkal, ahol - mint mondta - a munkanélküliek táborát gyarapítják.
Kövér László emlékeztetett: a Politico brüsszeli hírportálnak közvélemény-kutatási eredményekhez kapcsolódó írása szerint a májusi európai parlamenti választásokon az Európai Néppárt veszít majd mandátumai számából, a szocialisták, szociáldemokraták pedig még náluk is többet veszítenek majd, és így a két frakciónak nem lesz már meg a többsége az EP-ben. A radikális jobboldalinak, "euroszkeptikusnak" elkönyvelt pártok pedig meg fognak erősödni - jegyezte meg.
A házelnök szerint éppen ezért meghatározó lesz, hogy az Európai Néppárton belül olyan képviselőket választanak-e meg, akik a saját pártjukon belül a konzervatív, szuverenista, a "nemzetek Európáját" elképzelők körébe tartoznak, vagy pedig olyan képviselőket delegálnak az Európai Néppártba, akik tulajdonképpen a liberálisoknál is lehetnének.
Kövér László azt mondta: bízik abban, hogy a belpolitikai mozgások eredményeként azok a képviselők kerülnek már eleve a listára, akik vissza akarnak fordulni az "Európai Egyesült Államokat megcélzó útról". Az Országgyűlés elnöke idézte Kovács Zoltán kormányszóvivőt, aki azt mondta: "a bevándorláspártiak, a globalisták elfoglalták az európai intézményeket". A cél, hogy visszafoglalják ezeket az intézményeket azoktól, akik az európai emberek ellenében használták őket - emelte ki az Országgyűlés elnöke.
Hozzátette: van ok az optimizmusra, de jól fel kell mérni "a baj nagyságát", mivel - mint mondta - "az ellenfél mindenhova beépült és hálózatszerűen működik". Megítélése szerint a világba kitekintve leegyszerűsödött a politikai küzdelem két táborra: a konzervatív értékek, a család, a nemzet védelmében politizálókra és az ezzel szemben állókra, akik ezeknek a kereteknek a puszta létét is tagadják.
Kövér László azt mondta: az ellenzék igazi vezéreit a magyar határokon túl kell keresni, nevezzék őket bárhogy: "sorosistáknak, bevándorláspártiaknak, globalistáknak, föderalistáknak".
Hozzátette: a magyarországi ellenzék "kárt okoz", és mivel nem tudták megszólítani az emberek többségét, azt a téves következtetést vonták le magukban, hogy ennek az az oka, hogy "nem elég radikálisak, durvák, egyértelműek".
Kitért arra, hogy 2010-ig a parlamenti képviselők a súlyos konfliktusok során sem léptek át bizonyos határokat, betartották az elemi normákat. Emlékeztetve a Parlamentben december 12-én történtekre, kijelentette: az ellenzék nevetségessé és komolytalanná teszi magát. Kiemelte: az ország ennél többet érdemel, egyben arra biztatta a jelenlevőket, hogy a májusi EP-választáson a Fideszre és a KDNP-re szavazzanak.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.









