Nagy csata a döntős helyekért

spigott - 2019. február 26. 8:04

A rájátszás utolsó mérkőzésein dől majd el, hogy mely csapatok jutnak be a városi futsal bajnokság fináléjába.

Két találkozót rendeztek meg hétfőn este a városi futsal bajnokság felsőházának 11. fordulójában. A nap első meccsén a döntőért harcoló PW-Shield Kft. mérte össze erejét a sereghajtó Papa SE-vel, s mindenképpen nyernie kellett ahhoz, hogy maradjon esélye a továbbjutásra. A favorit hozta is a kötelezőt, ugyanis már az első félidőt követően 6-2-re vezetett, s mivel tetemes előnye tudatában sem vett vissza a fordulás után, végül 13-3-as sikert aratva szerezte meg újabb pontjait. A "pajzsosok" ezzel ugyan maradtak a negyedik helyen, ám abban az esetben, ha utolsó meccsüket is megnyerik a jelenlegi éllovas Dunabiztos Micro ellen, úgy biztosan bejutnak a sorozat fináléjába.

Kép: DO-archív

Erre komoly esélye van a Gazdagok és Szépek csapatának is, mely tegnap este a hatodik helyezett Varázs Kép elleni találkozón igyekezett gyarapítani pontjai számát. Nebucz Márkék már az első felvonásban négy gólt szerezve léptek meg vetélytársuktól, s bár a második félidőt egálra adták, így is sima, 8-4-es győzelemnek örülhettek, mellyel feljöttek a tabella második helyére. Mivel a Gazdagok és Szépek gárdája a rájátszás utolsó mérkőzésén a sereghajtó Papa EE ellen lép majd pályára, jó esélye van arra, hogy egy újabb sikerrel biztosítsa be döntős helyét a bajnokságban.

Eredmények

PW-Shield Kft. – Papa SE 13-3 (6-2)
Gazdagok és Szépek – Varázs Kép 8-4 (4-0)

A felsőház további programja

2019. 02. 27. 19:00 Varázs Kép – Steelworkers
2019. 02. 27. 20:00 Papa SE – Gazdagok és Szépek
2019. 03. 04. 19:30 Dunabiztos Micro – PW-Shield Kft.

A felsőház állása: 1. Dunabiztos Micro 15 pont, 2. Gazdagok és Szépek 15 pont, 3. GBB. Zrt. 15 pont, 4. PW-Shield Kft. 13 pont, 5. Steelworkers 7 pont, 6. Varázs Kép 6 pont, 7. Tízpróbások 3 pont, 8. Papa SE 0 pont.

Az alsóház állása: 1. Széchenyi Pékség 12 pont, 2. DUFK 12 pont, 3. Labdaérzék Gourmand 9 pont, 4. Kulcsi SE 6 pont, 5. Zéró Tolerancia 3 pont, 6. Real Concord 0 pont.

A rovat további hírei: Sport

Elkészült a DAB felkészülési programja

Elkészült a DAB felkészülési programja

2025. júl. 28.

Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.

Győzelemmel kezdett a DFC

Győzelemmel kezdett a DFC

2025. júl. 28.

Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.

Újra bizonyítottak sárkányhajósaink

Újra bizonyítottak sárkányhajósaink

2025. júl. 27.

Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.

Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok

Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok

2025. júl. 26.

Hosszú kihagyás után, egy jó gyakorlattal tért vissza a nemzetközi mezőnybe a DKSE tornásza, Kovács Zsófia.

Jobban hajráztak az ukránok

Jobban hajráztak az ukránok

2025. júl. 26.

Hiába küzdött remekül, az ukránoktól is kikapott a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.

Hazatértek a vb dunaújvárosi hősei (galériával)

Hazatértek a vb dunaújvárosi hősei (galériával)

2025. júl. 25.

A DFVE mellett városunk vezetése is köszöntötte a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait a Fabó Éva Sportuszodában pénteken délelőtt.

DSTV: remek nyári tábor a Dunán

DSTV: remek nyári tábor a Dunán

2025. júl. 25.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a DKSE jóvoltából különböző táborok kínálatából választhattak nyárra a gyerekek. Táboroztatták a fiatalokat a kajak-kenusok is, a táboruk harmadik, s egyben utolsó hetében látogattunk el a csapathoz. Hangkép.