Közel volt a bravúr
Óriási csatában szenvedett egygólos vereséget magasabb osztályú ellenfelétől a DUE-RFT floorball csapata a Ligakupa "B" csoportjának utolsó mérkőzésén.
Hazai környezetben, a Campus Arénában folytatta a Ligakupa "B" csoportjának küzdelmeit szombaton a DUE-RFT floorball csapata, melyre finoman szólva sem várt könnyű feladat, ugyanis az NB I-es IBK Cartoon Heroes Kinizsi ellen kellett helyt állnia csapatunknak. Az egyetemisták azonban nagyon bátran vágtak neki a mérkőzésnek, nem foglalkoztak azzal, hogy ellenfelük egy osztállyal feljebbről jött, s bár a vezetést igen hamar, már az 5. perc végén megszerezték a vendégek, az első harmad végéig nem tudta növelni előnyét a fővárosi alakulat.
Archív fotó (Löwinger Zoltán felvétele)
A második felvonást viszont a mieink kezdték sokkal jobban, s Petrovickij Tamás átadásából Magosi Erik a 27. percben egyenlíteni tudott. Nem sokkal később emberelőnyben támadhatott a vendégcsapat, s bár ezt sikerült kivédekezni, a 36. percben ismét betaláltak a vendégek, így a második szünetre is ők vonulhattak minimális előnnyel (1-2). A záró harmad elején viszont meglepte ellenfelét a DUE, mely Krukk Balázs 13. másodpercben szerzett góljával ismét egalizált, s újra teljesen nyílt lett a meccs. A 44. percben azonban kettős emberelőnybe kerültek a fővárosiak, s ezt kihasználva harmadszor is vezetést szereztek, s bár az egyetemisták óriási erőket mozgósítottak az egyenlítésért, még büntetőből sem tudták bevenni a vendégek ketrecét, így a Kinizsi végül óriási csatában, de 3-2-es győzelmet aratva vitte el a pontokat Dunaújvárosból.
Ezzel eldőlt, hogy a DUE-RFT gárdája a negyedik helyen végzett a Ligakupa "B" csoportjában, így a sorozat helyosztóján vagy az Ares HC, vagy a Kazincbarcikai Ördögök ellen lépnek pályára a mieink.
DUE-RFT - IBK Cartoon Heroes – Kinizsi 2-3 (0-1, 1-1, 1-1)
DUE-RFT: Majorosi – Kiss P., Kiss T., Magosi 1, Lendvai, Jadlószki, Pász, Komjáti, Krukk 1, Pavlicsek, Balázs, Petrovickij (1), Siklósi, Sója.
A rovat további hírei: Sport
Vereséggel kezdett a DFVE
2025. okt. 25.
Nem tudta megnehezíteni az UVSE dolgát a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a fővárosban ma este.
DSTV: veteránok az élvonalban
2025. okt. 25.
Dunaújváros veterán birkózói a legutóbbi nagy megméretésen is remekül szerepeltek. Volt mit, és volt kiket ünnepelni, nem is maradt el a kiváló eredményeket elért sportolók köszöntése. Hangkép.
Hétgólos vereség Brassóban
2025. okt. 25.
Két harmadig jól tartotta magát a tartalékos DAB a Brassó otthonában, de a harmadik felvonásban átgázoltak Acélbikáinkon a házigazdák.
DSTV: jó úton haladnak
2025. okt. 24.
Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.
Újabb erdélyi túrán az Acélbikák
2025. okt. 24.
A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.
Egyéni összetettben döntőztek a tornászok
2025. okt. 23.
Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.
Hozták a kötelezőt vízilabdázóink
2025. okt. 23.
Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.








