Kezdődik a döntő!

Szárszó Lajos - 2019. április 25. 13:01

Pénteken este megkezdődik a három győztes mérkőzésig tartó női vízilabda döntő párharca a Dunaújvárosi Egyetem – Maarsk Graphics és az UVSE Hungest Hotels között.

A Hajós Alfréd Sportuszoda ad otthont a női OBI döntőjének, melybe a DUE Maarsk Graphics és az UVSE Hungest Hotels került. Ez nem meglepetés, hiszen mindkét együttes az alapszakaszt követően is az első két helyen végzett, a döntőbe jutás mégis a fővárosiaknak volt egyszerűbb. Ők az FTC ellen vívták az elődöntőt, mely párosítást simának mondható két meccsen döntötték el a lilák, akik 17-8, és 11-8-as derbik után összesítésben 2-0-val jutottak a fináléba. A mieinknek ezzel szemben sokkal nehezebb dolguk volt, hiszen a BVSC-Zugló Diapolo nem adta meg könnyen magát. Sőt! Mihók Attila csapatának három, igen kiélezett mérkőzésen kellett bebizonyítania, hogy az idén is ők a jobbak. De mindez csak a harmadik összecsapást követően derült ki, melyet ráadásul ötméteresekkel döntöttek el lányaink, akik összességében 2-1-el harcolták ki a döntőt.

Kép: DO-archív

Vagyis újra bejutottunk a magyar bajnoki döntőbe, de ez most nagyon nehéz út volt. A DUE ezt követően Olaszország felé vette az irányt, hogy ott készüljenek a fináléra, a szezon legfontosabb időszakára, majd a hétvégén kaptak egy kisebb pihenőt, így a lányok családjaikkal tudták tölteni a húsvétot. Holnapra így lélekben és fizikálisan is csúcsformában várhatják a bajnoki döntő első összecsapását, mely 18.45-kor kezdődik. Nagyon fontos lesz, hogy melyik fél nyeri majd az első, lélektanilag is fontos meccset, hiszen az alapot ad a folytatásra, mivel az valamelyik gárda három győzelméig tart.

A döntő időpontjai

2019. 04. 26. 18:45 UVSE Hunguest Hotels - DUE-Maarsk Graphics
2019. 04. 30. 18:45 DUE-Maarsk Graphics - UVSE Hunguest Hotels
2019. 05. 04. 15:00 UVSE Hunguest Hotels - DUE-Maarsk Graphics
2019. 05. 11. DUE-Maarsk Graphics - UVSE Hunguest Hotels (amennyiben szükséges)
2019. 05. 15. UVSE Hunguest Hotels - DUE-Maarsk graphics (amennyiben szükséges)

A rovat további hírei: Sport

Ezúttal az Újpest örülhetett

Ezúttal az Újpest örülhetett

2025. dec. 01.

Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.

Nem volt esély a MEAFC ellen

Nem volt esély a MEAFC ellen

2025. nov. 30.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

2025. nov. 30.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

Elmaradt a bravúr Görögországban

Elmaradt a bravúr Görögországban

2025. nov. 30.

A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

DSTV: régiós edzés az uszodában

DSTV: régiós edzés az uszodában

2025. nov. 29.

Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.

Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE

Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE

2025. nov. 29.

A MEAFC elleni találkozóval folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma délután öt órától.

Mayer Gréta mindenben előrébb lépett

Mayer Gréta mindenben előrébb lépett

2025. nov. 28.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta, akit Barta Endre alpolgármester is köszöntött csütörtök délutáni edzésén.