Dunaújváros Hetilap

"Aki vasárnap szavaz, legyen tisztában vele, hogy a teljes ellenzék bevándorláspárti"

doszerk - 2019. május 23. 7:30

Aki vasárnap szavaz, legyen tisztában vele, hogy a teljes ellenzék bevándorláspárti - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője.

Nacsa Lőrinc a kormánypártok véleményét összegezve sorsdöntőnek nevezte a vasárnapi EP-választást. Felidézte, hogy az ellenzék minden egyes bevándorláspárti javaslatot megszavaz és megszavazott az EP-ben. Ők eddig sem a magyar embereket, hanem a brüsszeli érdekeket képviselték az EP-ben - jelentette ki.

Hozzátette: a Gyurcsány-párti Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a szocialista Ujhelyi István és Szanyi Tibor, a párbeszédes Jávor Benedek, valamint az LMP által delegált Meszerics Tamás mindent megszavaztak, ami arra irányult, hogy még több migránst hozzanak be Európába. 

Megszavazták a kötelező migránskvótát, migránsvízumot, a Soros-szervezetek pénzügyi támogatásának növelését, a migránsok családegyesítésének növelését, a gazdasági bevándorlás legalizálását és a bevándorlást elutasító országok megbüntetését is - sorolta Nacsa Lőrinc.

Kiemelte: biztosak lehetünk benne, ha sor kerül rá, akkor meg fogják szavazni, hogy elvegyék a határvédelem és a menekültügyi eljárások jogát a tagállamoktól és megszavaznák a migránsok állandó betelepítési programjának a beindítását is.

Most vasárnap a szavazólapon egyetlen pártszövetség neve lesz, amely meg akarja állítani a bevándorlást és meg akarja védeni Magyarországot, és a keresztény kultúrát, ez Fidesz-KDNP - rögzítette a kormánypárti politikus, hangsúlyozva: most vasárnap el kell menni szavazni, a bevándorlást és a bevándorláspártiakat meg kell állítani.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

2025. okt. 22.

Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

2025. okt. 22.

Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

2025. okt. 22.

Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

2025. okt. 21.

A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

2025. okt. 21.

Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.