Már itthon készül a válogatott

doszerk - 2019. május 29. 13:10

A montenegrói edzőtábor után itthon folytatja felkészülését a női vízilabda-válogatott a nyár két világversenyére. Először jövő héten, június 4-9. között a Duna Arénában a Világliga Szuperdöntő, majd júliusban a dél-koreai világbajnokság vár a csapatra.

A Magyar Vízilabda Szövetség tájékoztatójából kiderült, hogy a Herceg Noviban töltött egy hét után hétfőtől, már a Duna Arénában készül a női válogatott. A csapatnak a szombati hazaérkezés után két napja volt pihenni, de most már ismét a munkáé a főszerep.

„Én magamon azt érzem, hogy nekem nagyon jól esett ez a közel két nap pihenő. Mondtam is a többieknek, hogy olyan frissnek éreztem magam a vízben. Szerintem az a két hét, amit kaptunk a felkészülés előtt az nekem pont elég volt. Lehet, hogyha többet pihenek, akkor ez a visszarázódás kicsit kitolódott volna, úgyhogy a kapitánytól jó döntés volt az a két hét. A hangulat is remek, úgyhogy már alig várom, hogy kezdődjön a Világliga” – nyilatkozta Gangl Edina.

A lányok tudják, hogy ez nem csak egy átlagos Világliga lesz, hiszen a hazai közönség mellett az is fontos, hogy a győztes kvalifikálja magát elsőként a tokiói olimpiára.

„Mindenki tudja, hogy mi a tétje a Világligának. Nem csak egy aranyérem, bár nyilván azért nagyon szép mindig az aranyérem, de ha egy olimpiai kvótát adnak mellé, az még jobban megszépíti a sikert. Nyilván szeretnénk minél hamarabb megszerezni a kvalifikációt. Én már nagyon várom a Világligát, mert legutóbb talán a hazai világbajnokságon volt hasonló hangulat, mint amilyen most is lesz reményeim szerint. Az leírhatatlan érzés, amikor az ember sok hazai szurkoló előtt játszik, úgyhogy nagyon izgatott vagyok emiatt” – árulta el Gurisatti Gréta.

Gurisatti Gréta várja a Világligát! (Kép: MVLSZ/Madar Dávid felvétele)

A válogatottra a hét második felében edzőmeccsek várnak majd az olimpiai és világbajnoki címvédő amerikaiak ellen, ami jó erőfelmérő lehet a csapat számára.

„A héten még biztos kemény edzések várnak ránk, mert valamilyen szinten kell, hogy az állóképesség, az erőnlét meglegyen, mert hat meccset lejátszani hat nap alatt az nagyon kemény. Nagyon örülök annak, hogy a múlt héten az ausztrálokkal, ezen a héten pedig az amerikaiakkal tudunk kétkapuzni. Ugyanis a tengeren túli stílus általában mindig meglep minket egy kicsit, amikor először találkozunk velük, mivel az európai vízilabda más stílust képvisel” – mondta Szücs Gabriella.

A mieink a Világliga Szuperdöntő első napján is az amerikaiakkal találkoznak június 4-én 18 óra 30 perctől a Duna Arénában. Az eseményre az eventim.hu oldalon, ezen a felületen zajlik a jegyértékesítés! A napijegyekkel a magyar válogatott mérkőzései mellett a másik három találkozó is megtekinthető!

A rovat további hírei: Sport

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.