Kósa: az ellenzéki együttműködés összeomlott
Az ellenzéki együttműködés összeomlott, kevés helyen van érdemi együttműködés, az is inkább konfliktusos - fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Somogy megyei Kötcsén szombaton, a Polgári Pikniket megelőzően.
Hozzátette, Karácsony Gergely annyira alkalmatlan, hogy a baloldali szavazók is annak látják. A fővárosi ellenzéki főpolgármester-jelölt egy szót sem ejtett arról, hogy 5 évig vezette Zuglót, eredmény nulla, botrány, botrány hátán, csődben van a kerület. Ezzel szemben semmilyen összefogás nem segít" - jelentette ki.
Kérdésre válaszolva azt mondta: az OLAF jelentése kapcsán folyamatos vita van az ország és az EU között, amelynek a végén lesz egy megegyezés. "A magyar állam jobban használta fel a hibaszázalékot tekintve az uniós forrásokat, mint a nagyon komoly svájci óragyárak hibaszázaléka" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy nem a Fidesz-KDNP kormány tehet például a 4-es metró építésével kapcsolatban felmerült korrupcióról.
Bizakodva várja az önkormányzati választást Balog Zoltán, az emberi erőforrások korábbi minisztere is. A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényének helyet adó a Dobozy kúria előtt az alapítvány elnöke újságíróknak azt mondta, az önkormányzati választásra készülve lesznek a választással kapcsolatos vendégeik, és értékelik az aktuális politikai helyzetet. Hozzátette: meghallgatja Tarlós Istvánt, aki remélhetően a vendége lesz a rendezvénynek.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.
Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak
2025. nov. 28.
Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.
Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"
2025. nov. 28.
Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.
DSTV: sikeres gyűjtőakció
2025. nov. 28.
Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.









