Szavazólapi sorrend - Döntött a HVB
Három polgármester-jelölt, és körzetenként átlagosan három képviselő-jelölt indul az október 13-i választáson.
Ülést tartott a Helyi Választási Bizottság hétfőn délután, amelyen döntöttek egyrészt a jelöltek nyilvántartásba vételéről, illetve, kisorsolták a szavazólapi sorrendet is.
Az október 13-i voksoláson indulni kívánó jelöltek szeptember 9-ig gyűjthették a szükséges támogatói aláírásokat a választópolgároktól. Akik megszerezték a minimum érvényes ajánlások számát, azokat a Helyi Választási Bizottság nyilvántartásba vette, mind az önkormányzati, mind a nemzetiségi önkormányzati választás tekintetében.
Városunkban három polgármester-jelölt lesz, továbbá körzetenként két, három, illetve négy jelölt. Három fő párt indított jelölteket, a FIDESZ-KDNP, a Rajta Újváros! Egyesület, a Mi Hazánk Mozgalom, ezen kívül vannak függetlenként induló jelöltek is.
Ez a határidő azt is jelentette, hogy a voksoláson immáron hivatalosan is induló, nyilvántartásba vett jelöltek között kisorsolhatták, hogy a nevük milyen sorrendben szerepeljen a szavazólapon.
A jelöltek nevét tartalmazó papírt beborítékolták, ezeket egy átlátszó urnába tették, amelyből aztán sorban húzták ki azokat. Ily módon sorsolták ki a sorrendet. (A roma, a ruszin, a horvát, a szerb, a lengyel, az ukrán és a görög nemzetiségi választásokon összesen harmincnégy jelölt lesz, az ő szavazólapi sorrendjükről is döntöttek.)
Az október 13-i önkormányzati választáson induló jelöltek a szavazólapi sorrend alapján:
Polgármester-jelöltek
- Pintér Tamás (Rajta Újváros! Egyesület <RÚE>)
- Farsang Tibor (Mi Hazánk Mozgalom, Magyar Igazság és Élet Pártja, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt)
- Cserna Gábor (FIDESZ- Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt(KDNP))
1.vk. jelöltjei
- Szántó Péter (RÚE)
- Sraj Tibor (Mi Hazánk Mozgalom)
- Gombos István (FIDESZ-KDNP)
2.vk.jelöltjei
- Utassy Éva (RÚE)
- Lőrinczi Konrád (FIDESZ-KDNP)
3.vk. jelöltjei
- Vass Ádám (FIDESZ- KDNP)
- Für Zoltán (Mi Hazánk Mozgalom)
- Motyovszki Mátyás (RÚE)
4.vk. jelöltjei
- Barta Endre (RÚE)
- Lassingleitner Fruzsina (FIDESZ- KDNP)
- Veingertner Zoltán (Mi Hazánk Mozgalom)
- Orha Zoltán (független)
5.vk. jelöltjei
- Izsák Máté (FIDESZ- KDNP)
- Farsang Tibor (Mi Hazánk Mozgalom)
- Raduka Zsuzsanna (RÚE)
6.vk. jelöltjei
- Iván László (FIDESZ- KDNP)
- Androvics László (Mi Hazánk Mozgalom)
- Szabó Zsolt (RÚE)
7.vk. jelöltjei
- Beregszászi Gyula (Mi Hazánk Mozgalom)
- Mezei Zsolt (RÚE)
- Nagy Zoltánné (FIDESZ- KDNP)
8.vk. jelöltjei
- Dr. Székely Károly (RÚE)
- Sztankovics László (FIDESZ- KDNP)
- Varju László (független)
9.vk. jelöltjei
- Palkovics Katalin (FIDESZ- KDNP)
- Farsang Teodor (Mi Hazánk Mozgalom)
- Tóth Kálmán (RÚE)
10.vk. jelöltjei
- Badó Péter (Mi Hazánk Mozgalom)
- Orosz Csaba (RÚE)
- Mészáros László (FIDESZ- KDNP)
A rovat további hírei: Közélet
Újra mérgezik a városi kutyákat – nyomravezetői díjat ajánl fel az önkormányzat!
2025. ápr. 17.
Sajnálatos módon ismét előkerült Dunaújvárosban, hogy ismeretlen elkövető mérget helyez el a felső Duna-parti kutyafuttató területén. A lelketlen cselekmény következtében kutyák pusztulnak el – az önkormányzat újra lépett a tettes ellen.
Különleges foglalkozáson vehettek részt a Napsugár Tagóvoda apró növendékei
2025. ápr. 16.
Nem mindennapi foglalkozássorozat kezdődött a Napsugár Tagóvodában még szeptemberben. Endrefi-Konics Julianna közreműködésével hangtálak teszik különlegessé a gyerekek mindennapjait, ezt a foglalkozást látogatta meg Barta Endre alpolgármester a napokban.
Összefogás a szebb Scharbert-szigetért
2025. ápr. 16.
Dunaújváros és Kisapostag önkormányzata közös akciót szervezett a mögöttünk hagyott hétvégén. Önkéntesek segítségével munkálkodtak azon, hogy szebb és rendezettebb legyen a Scharbert-sziget – sok potenciál rejlik a területben.
Húsvéti segítség a városlakóknak
2025. ápr. 16.
Városunkban is sokakat érint az a méltatlan helyzet, amikor az alapélelmiszerek megvásárlása fejtörést okoz. Ez országos szintű probléma, mondja Mezei Zsolt, aki a DK Fejér vármegye 4. választókerület elnökeként segített a hétfő délutáni tojás- és tésztavásáron.
DSTV: megkezdődött a rendvédelmi hónap
2025. ápr. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a már zengetett elsősegélynyújtó versennyel megkezdődött a hagyományos rendvédelmi hónap sorozata városunkban. Az idei, immár 27. eseménysor színes kínálattal csalogat. Hangkép.
Közösségi díszítés a húsvét alkalmából (galériával)
2025. ápr. 15.
Ünnepi díszbe öltöztették városunk főterét a közelgő húsvét alkalmából. A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete óvodásokkal együtt szépítették meg a teret – igazi transzgenerációs közösségi program kerekedett.
Húsvét a templomban: nagyheti szertartások
2025. ápr. 15.
Már a virágvasárnappal megkezdődött a nagyheti szertartások sora a Krisztus Király Főtemplomban – összeállításunk az előttünk álló időszak eseményeit veszi sorra, az urnatemető rendjének változásával kiegészítve.