Könnyed siker a Titánok ellen

spigott - 2019. szeptember 13. 20:55

Végig vezetve aratott nagyon sima, 7-1-es győzelmet a Fehérvári Titánok elleni szezonnyitón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A Fehérvári Titánok elleni székesfehérvári találkozóval kezdte meg az Erste Liga küzdelmeit ma este fél héttől a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. Miroslav Ihnacak tanítványai a nyáron két alkalommal találkoztak mai ellenfelükkel, s mindkétszer győzni tudtak a Titánok ellen, ám az mindenképpen óvatosságra adott okot, hogy a két gárda legutóbbi edzőmeccsét csak hosszabbítás után tudták behúzni a Bikák.

A kezdésre nem is lehetett panasza a dunaújvárosi drukkereknek, ugyanis a 3. perc legvégén már a hazai kapuba került a korong, miután egy szép passzolgatás végén Vuorijärvi lőtt a kék vonal közeléből laposan a hálóba (0-1). Acélbikáink a folytatásban is veszélyesebben játszottak ellenfelüknél, ám több kecsegtető helyzetben is rossz döntést hoztak, így nem tudták tovább növelni előnyüket. A fehérvári fiatalok hozták a tőlük várt agresszív, sok korcsolyázásra épülő játékot, s bár pár alkalommal próbára is tették Hughson kapust, igazán nagy lehetőségük nem volt a gólszerzésre. A mieinknek annál inkább, s mikor a 12. percben Turcotte kapu mögül visszatett korongját Silló a jobb alsóba vágta, sikerült is megduplázni az előnyt (0-2).

A folytatásban magabiztosan őrizte előnyét együttesünk, mely a szünetre is kétgólos vezetéssel vonulhatott, ám a fordulást követően nagyot változott a játék képe. A második felvonásra ugyanis egy sokkal harciasabb fehérvári alakulat jött ki a jégre, míg a mieink mintha az öltözőben ragadtak volna. Jobbára a dunaújvárosi harmadban folyt a játék, s a 28. percben egy emberelőnyös góllal szépíteni is tudott a házigazda, a látottak alapján nem is érdemtelenül (1-2). Igyekeztek újra felpörögni az Acélbikák, akiknek két újabb hátrányt kellett kivédekezniük, s ezt olyan sikeresen oldották meg a mieink, hogy a 36. percben Dansereau passzából Vuorijärvi léphetett meg, majd egy felső sarkos lövéssel visszaállította a kétgólos vezetést (1-3). A harmadból hátralévő időben a mieink és a hazaiak is egy-egy alkalommal kerültek emberelőnybe, s bár az eredmény már nem változott, ígért még izgalmakat a harmadik húsz perc.

Képek: DO-archív

Melynek elején hamar gondoskodtak a mieink szurkolóik jó kedvéről, mert rögtön az első percben Mazurek lopott korongot Gyenes kapustól emberhátrányban, s lőtt az üresen hagyott kapuba, majd a 45. percben Lendak emberelőnyös bombájába Baker ért bele gólt érően, s ezzel eldőlni látszott a meccs (1-5). Abban persze biztosak lehettünk, hogy a Titánok nem adják fel, ám mikor a 48. perc elején Somogyi Balázs is betalált, már tényleg nem sok reménye lehetett a fehérváriaknak a pontszerzésre (1-6). Ahogy nem is volt, mert a hátralévő időben nemcsak magabiztosan őrizte előnyét együttesünk, hanem Silló emberelőnyből szerzett bombagóljával még növelni is tudta fórját, s végül nagyon sima, 7-1-es győzelemmel gyűjtötte be a három pontot.

Fehérvári Titánok – DAB 1-7 (0-2, 1-1, 0-4)

Fehérvári Titánok: Gyenes – Horváth, Kiss, Dézsi, Mihály, Péter, Imre, McCutheon, Campbell (1), Császár, Madácsi 1, Erdély, Vas, Almási, Balogh, Nagy, Buzás, Kovács, Vincze. Vezetőedző: Kiss Dávid.

DAB: Hughson – Kovács (1), Vuorijärvi 2, Azari, Dansereau (2), Mazurek 1 (1), Baker 1, Lendak (2), Silló 2, Somogyi B. 1 (2), Turcotte (2), Dósa, Hruby, Gulácsi, Pinczés, Tamás, Ráduly, Wéninger, Gebei, Somogyi N., Subotic. Vezetőedző: Miroslav Ihnacak.

A rovat további hírei: Sport

Nagy pofon az éllovastól

Nagy pofon az éllovastól

2025. okt. 04.

Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.

Nehéz ágra került a női válogatott

Nehéz ágra került a női válogatott

2025. okt. 03.

A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.

DSTV: elégedett szakvezetés

DSTV: elégedett szakvezetés

2025. okt. 03.

Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.

A címvédő ellen folytatja a DAB

A címvédő ellen folytatja a DAB

2025. okt. 03.

Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.

DSTV: véget ért az idei ÚDL

DSTV: véget ért az idei ÚDL

2025. okt. 02.

A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club  az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.

Igazolta a papírformát a Loki

Igazolta a papírformát a Loki

2025. okt. 02.

Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.

Fényes érmek a birkózó-maratonon

Fényes érmek a birkózó-maratonon

2025. okt. 01.

Három versenyen összesen nyolc dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.