Dunaújváros Hetilap

Orbán: Trócsányi "bűne", hogy segített megvédeni az országot a migrációtól

doszerk - 2019. szeptember 27. 13:49

Trócsányi László segített megvédeni Magyarországot a migrációtól, és most ezt "dörgölik az orra alá" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután előző nap az Európai Parlament jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között.

A kormányfő úgy fogalmazott: Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter nemzetközi tekintélyű jogtudós, tapasztalt diplomata, a legalkalmasabb ember arra, hogy az Európai Bizottság tagja legyen. Ám "van neki egy bűne", segített a kormánynak megvédeni Magyarországot a migrációtól, az ő segítségével alkották meg a jogszabályokat ahhoz, hogy senki se érkezhessen okmányok nélkül, szabálytalanul az ország területére - közölte a kormányfő. "Ezt dörgölik most az orra alá", de nem szemből támadnak, hanem egy "sunyi oldalvágást" tettek, és nem a szakmai, hanem a jogi bizottságban szavaztak ellene, pártalapon - mondta. Közölte: csütörtökön beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság megválasztott elnökével, és abban maradt vele, hogy megvárják, amíg írásba adják a jogi bizottság véleményét, majd ismét konzultálnak. "Van a zsebemben második, harmadik és negyedik megoldás" is - tette hozzá Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni, gondolkodni kell-e egy újabb jelöltön.

Múlt heti római látogatásáról - ahol részt vett egy jobboldali politikai találkozón - a miniszterelnök azt mondta: nagyszerű rendezvényen járt, otthon érezte magát, az esemény leginkább egy 2004-2005-ös polgári köri összejövetelre hasonlított, akkor voltak ilyen magasban Magyarországon is az ellenállás zászlói. Az olasz belpolitikáról úgy fogalmazott: választás nélkül alakították át a kormányt, és sok olasz úgy érzi, hogy azt az embert, Matteo Salvini addigi belügyminisztert, távolították el a kabinetből, aki a biztonság garanciája volt Olaszországban, hiszen lezárta a kikötőket a migránsok előtt. Ezzel a fordulattal átmenetileg Magyarország is elveszített egy szövetségest a migráció elleni harcban - jegyezte meg. És "ahogy lenni szokott: ha baloldali kormány alakul, akkor rögtön megkezdődik a kikötők kinyitása, rögtön megérkeznek a migránsok, nem megállítják őket, hanem beszállítják" - fejtette ki. Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek a magyar kormánnyal szembeni bírálataira Orbán Viktor úgy reagált: van, amiben Magyarország tud segíteni és van amiben nem és nem is akar. "Abban nem segítünk (...), hogy megnyissák a kikötőket, migránsokat szállítsanak be, és hogy szétosszák ezeket az embereket Európában" - jelentette ki. Ugyanakkor a határvédelemben - például rendőrök odaküldésével - tud segíteni Magyarország Olaszországnak, és "ha kell, az olasz határszakasz bármely részét át tudjuk venni megőrzésre, állunk rendelkezésre" - közölte a miniszterelnök. Hozzátette: szétosztási kvótáról szó sem lehet, de "kiszállítási" kvótát támogat, Magyarország szívesen vállal ebben feladatot, még akkor is, ha nem az ő területén vannak a migránsok. Ez a segítség azonban láthatóan nem kell - jegyezte meg -, mert a baloldal azért hozza be a migránsokat, hogy később állampolgárságot adjon nekik, ők pedig mindig a baloldalt fogják támogatni.

A kormányfő szerint egyetlen kontinens van a világon, Európa, amely "az öngyilkos hajlamainak engedve" nem védi a saját identitását. Közép-Európa azonban ezzel élesen szemben áll - hangsúlyozta. Arról is beszélt, hogy ma az EP-ben bevándorláspárti többség van, de a miniszterelnökök között nem ez a helyzet, és utóbbi erőviszonyra építi azokat a reményeit, hogy ismét sikerül visszaverni az elosztási kvótát. Az EP éppen azért akar "kilőni" egy-egy biztosjelöltet, mert ha azok bekerülnek az Európai Bizottsága, az a testület is jobban fog hasonlítani az Európai Tanácsra, mint a parlamentre - tette hozzá. A héten Máltán született német, francia, olasz és máltai kvótamegállapodást úgy kommentálta: azok az országok, amelyek Máltán kvótát követeltek, még az általuk korábban vállaltakat sem teljesítették. Kvótaügyben a kormányfő kizártnak nevezte, hogy még egyszer sikerüljön miniszteri szinten "kicselezni", "kültelki trükkel" átverni a miniszterelnököket.

A hétvégi osztrák választásról azt mondta: reméli, hétfőn már eggyel többen lesznek az európai porondon, akik ellenzik a bevándorlást. A Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusáról a pártelnök-miniszterelnök úgy nyilatkozott: "tudatában kell lenni annak, hogy nagy feladat és nagy tény, hogy még talpon vagyunk". A kongresszust a jövőért viselt felelősség tudatában kell megtartani - hangoztatta. Az interjúban az októberi önkormányzati választás is szóba került, azon belül az a kiszivárgott hangfelvétel, amelyen Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, zuglói polgármester MSZP-s fenyegetésről is beszél. Orbán Viktor erre úgy reagált: Karácsony Gergely "csetlik-botlik, lassan megsajnálom, olyan lehetetlen helyzetekbe sodorja magát". De reméli, az emberek Budapesten és máshol is alkalmas jelölteket választanak majd. Az Electrolux jászberényi gyárát érintő leépítésről a kormányfő azt mondta: amikor kiderült a hír, azonnal Jászberénybe küldte két miniszterét, hogy mindenkivel tárgyaljanak, mert ha szükséges, a kormány segíteni fog, hogy senki ne maradjon munka nélkül.

(MTI)

A rovat további hírei: Közélet

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

2025. aug. 21.

A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.

Ünnepi forgatag a kúriában

Ünnepi forgatag a kúriában

2025. aug. 20.

Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!

 

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.