Döntőznek a futsalosok

spigott - 2020. március 5. 9:00

A Solarwelt-Dunabiztos, valamint a Falábúak csapatának részvételével rendezik meg ma este hét órától a megyei futsal bajnokság fináléját az egyetemi sportcsarnokban.

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is megrendezte a megyei amatőr futsal bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A tizenkét csapatos viadal első fordulóját december elején játszották le a csapatok, melyek az elmúlt hetekben azért küzdöttek, hogy eldöntsék, melyik két együttes jusson be a sorozat fináléjába. Ez végül az alapszakaszt hibátlan teljesítménnyel megnyerő Solarwelt-Dunabiztos, valamint a Falábúak gárdájának sikerült, így ők küzdhetnek meg az aranyéremért ma este hét órától az egyetemi sportcsarnokban. A remélhetőleg izgalmas összecsapás jótékonysági célt is szolgál, ugyanis a döntős csapatok megegyezése alapján a belépésért egy jelképes összeget szeretnének elkérni, s a jegyekből befolyt összeget a Fáda nevű Alapítványnak ajánlanák fel.

Képek: DO-archív

"Egy nagyszerű téli amatőr futsal bajnokságon vagyunk túl, s a döntő egyik résztvevője, a Solarwelt-Dunabiztos csapata szinte már házigazdája a finálénak, hiszen már zsinórban a negyedik aranymeccsükre készülhetnek. A Falábúak egy remek fiatal csapatot alkot, megérdemelten jutottak be a döntőbe, mely nagyon izgalmasnak ígérkezik, s én is nagyon várom már. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és Schneider Béla Úrnak, a FMLSZ igazgatójának a lehetőséget, hogy nekik is köszönhetően már hatodik alkalommal tudtuk megrendezni a Futsal Bajnokságot. Szintén jár a köszönet Zemankó Zoltánnak, a helyi futsal klub operatív vezetőjének, hogy évek óta partnerként állnak a futsal bajnoksághoz, így idén is kétszáz játékos lépett pályára a téli időszakban. Sok sikert kívánok a csapatoknak és kérném a szurkolókat, kilátogatókat, ha tehetik, támogassák a két csapat kezdeményezését, vagyis a FÁDA Alapítványt a mérkőzés alatt" – fogalmazott Petrás Gábor, a rendező Dunaújvárosi Labdarúgó szövetség főtitkára.

A rovat további hírei: Sport

Bajnoki címet szerzett a Dragon Steel SE

Bajnoki címet szerzett a Dragon Steel SE

2025. ápr. 17.

Remek versenyzéssel szerezte meg a premier open kategória első helyét a Dragon Steel SE csapata a Baján megrendezett Hosszú Távú sárkányhajó Magyar Bajnokságon.

Egy szett jó játék nem elég

Egy szett jó játék nem elég

2025. ápr. 17.

Négy játszmában szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti fordulójában.

DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén

DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén

2025. ápr. 16.

Hétvégén a szezon utolsó hazai bajnokiját, összességében pedig a sorozat utolsó előtti felvonását játszotta le a Pentele ASE II. csapata. A Honvéd Szondi NB III-as csapata azonban a pontszerzés reményében látogatott el Dunaújvárosba, 9:9-es döntetlent játszottak a csapatok. Hangkép.

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

2025. ápr. 16.

Szép sikerrel, komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Kihívás Nap idei első állomását a Móricz iskola udvarán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Közel volt a dobogó a diákolimpián

Közel volt a dobogó a diákolimpián

2025. ápr. 15.

Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Cegléden megrendezett országos diákolimpiai fináléban.

Kohász Élet Szabó Zsolttal

Kohász Élet Szabó Zsolttal

2025. ápr. 15.

Városunk gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere, Szabó Zsolt volt a DKKA Kohász Élet podcastjának legutóbbi vendége.

Végül biztos siker a rangadón

Végül biztos siker a rangadón

2025. ápr. 15.

Az első és a második félidőben is egy egy-egy gólt szerezve győzte le fehérvári ellenfelét a Dunaújváros FC női labdarúgócsapata az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában.