Gyász: elhunyt Besztercei Zsolt
Távozott az élők sorából Besztercei Zsolt, városunk közgyűlésének volt tagja. A szomorú hírt az önkormányzat hivatalos oldala tudatta. Ötven évet élt, legyen neki könnyű a föld!
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk közgyűlésének volt tagja, Besztercei Zsolt életének 50. évében ma elhunyt.
Besztercei Zsolt igazi lokálpatrióta volt, aki elsősorban fejlesztéspolitikai és városfejlesztési ügyekben tudta tudását szeretett városa hasznára kamatoztatni. Igazi küzdő szellem volt. Középiskolai tanulmányait a "316-osban" kezdte, villanyszerelőként tehetségének köszönhetően gyorsan jó szakemberré vált. Az érettségi megszerzése után a Pécsi Tudományegyetemet, a CEU-t és a Sorbonne IV. egyetemet is elvégezte, Komoly vidék- és városfejlesztései szakemberré képezve magát. Doktori iskoláját befejezni már nem tudta.
Egész életében közösségi ember volt, nem felejtette el gyökereit, mindig empatikusan állt a "kisember" problémáihoz. Tiszta világlátása egy erős személyiséggel párosult, szívesen viselte a helyi közösség terheit. Elvei mentén küzdött és harcolt a városért. Baloldali érzelmei és kötődése miatt a polgárok érdekképviseletét a Magyar Szocialista Pártban kezdte, majd a Demokratikus Koalícióban politizált. 2014-től a DK önkormányzati képviselője, egyben a párt Felügyelő Bizottságának elnöke volt.
Besztercei Zsoltot Dunaújváros városa saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Eddig a hivatalos közlemény, azt már a DO szerkesztőjeként teszem hozzá, hogy "Caci” az ős-DO legendás fórumának egyik alapítója volt; remek stílusával, szórakoztató személyiségével, világos érvelésével a közösség egyik meghatározó alakjává vált. Mindezek mellett kivette a részét a helyi mah-jong közösség létrejöttében is – a kezdetektől több éven át a játék meghatározó hazai bázisának egyik alapembereként tartották, tartottuk számon. Fájdalmasan korai halálával pótolhatatlan űrt hagyott.
Nyugodjon békében – legyen neki könnyű a föld!
(Forrás és fotó: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.