Ivkovics hosszabbított

doszerk - 2020. augusztus 4. 18:22

Kecskeméten edzőtáborozik a héten az Európa-bajnoki selejtezők folytatására készülő férfi kosárlabda-válogatott.

Kép forrása: MTI (Czeglédy Zsolt felvétele)

A nemzeti csapat keddi sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc, a szövetség elnöke és Ivkovics Sztojan aláírta a szövetségi kapitány szerződéshosszabbítását, melynek értelmében a szakvezető a 2022-re halasztott Európa-bajnokság végéig marad a posztján. A szakember januárban lemondott, miután edzői feladatot vállalt Kaposváron, amit elvileg kizárt a kapitányi szerződése. "Soha nem volt kétséges, hogy Sztojan remek csapatot rakott össze, a magyar válogatott rég nem látott sikereket ért el az irányításával" - jelentette ki Szalay Ferenc. "Mostanra elhárult minden akadály a hosszabbítás elől, és a csapatnak komoly lehetősége van arra, hogy ismét kijusson az Eb-re. Külön örülök, hogy Hanga Ádám is csatlakozott a kerethez." Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány elmondta, örül az új szerződésnek, és annak is, hogy sorozatban a nyolcadik éve készülnek Kecskeméten. "Nagyszerű dolog, hogy az U20-as válogatottal együtt edzünk, akik Hanga Ádám vagy Vojvoda Dávid személyében láthatják, hogy hová juthatnak el. Nagyon jó újra látni a csapatot az elmúlt nehéz hónapok után" - fejtette ki.

A Mercedes Benz Kosárlabda Akadémia sportcsarnokában gyakorol társaival Hanga Ádám, a Barcelona légiósa is, aki klubkötelezettségei miatt év közben nem tud a válogatott rendelkezésére állni. "Örülök, hogy most itt lehetek, mert év közben nagyon sűrű a versenynaptár. Persze Spanyolországból is követem az eseményeket, és tartom a kapcsolatot a többiekkel. Remélem, a következő Eb-n is tudok segíteni a válogatottnak" - mondta a spanyol bajnoki ezüstérmes kosaras. A nemzeti csapat a 2021-ről 2022-re halasztott kontinenstorna selejtezőjében érdekelt Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával egy csoportban, amelyet két forduló után hibátlan teljesítménnyel vezet: februárban a favorit Szlovéniát hazai pályán, majd Ukrajnát idegenben verte. Novemberben a magyarok az osztrákokhoz, majd a szlovénokhoz látogatnak, a kvalifikáció jövő februárban további két mérkőzéssel zárul.
 
A válogatott jelenlegi kerete: Eilingsfeld János, Szabó Zsolt, Vojvoda Dávid, Perl Zolán, Váradi Benedek, Benke Szilárd, Horti Bálint, Pongó Marcell, Ferencz Csaba, Somogyi Ádám, Fazekas Máté, Karahodzsics Kemál, Hanga Ádám, Golomán György

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Bajnoki címet szerzett a Dragon Steel SE

Bajnoki címet szerzett a Dragon Steel SE

2025. ápr. 17.

Remek versenyzéssel szerezte meg a premier open kategória első helyét a Dragon Steel SE csapata a Baján megrendezett Hosszú Távú sárkányhajó Magyar Bajnokságon.

Egy szett jó játék nem elég

Egy szett jó játék nem elég

2025. ápr. 17.

Négy játszmában szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti fordulójában.

DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén

DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén

2025. ápr. 16.

Hétvégén a szezon utolsó hazai bajnokiját, összességében pedig a sorozat utolsó előtti felvonását játszotta le a Pentele ASE II. csapata. A Honvéd Szondi NB III-as csapata azonban a pontszerzés reményében látogatott el Dunaújvárosba, 9:9-es döntetlent játszottak a csapatok. Hangkép.

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

2025. ápr. 16.

Szép sikerrel, komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Kihívás Nap idei első állomását a Móricz iskola udvarán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Közel volt a dobogó a diákolimpián

Közel volt a dobogó a diákolimpián

2025. ápr. 15.

Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Cegléden megrendezett országos diákolimpiai fináléban.

Kohász Élet Szabó Zsolttal

Kohász Élet Szabó Zsolttal

2025. ápr. 15.

Városunk gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere, Szabó Zsolt volt a DKKA Kohász Élet podcastjának legutóbbi vendége.

Végül biztos siker a rangadón

Végül biztos siker a rangadón

2025. ápr. 15.

Az első és a második félidőben is egy egy-egy gólt szerezve győzte le fehérvári ellenfelét a Dunaújváros FC női labdarúgócsapata az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában.