Nem hibáztak az esélyesek

spigott - 2020. szeptember 10. 12:11

A Varázs Kép hátrányból fordítva, a Multisteel Hungary végig vezetve aratott újabb győzelmet a városi kispályás labdarúgók Campus osztályában.

Két összecsapással folytatódott a városi kispályás labdarúgók Campus osztályának küzdelemsorozata a DLSZ Arénában. A második forduló első mérkőzésén a Papa SE és a Varázs Kép együttesei mérték össze egymással erejüket, s az első felvonásban úgy tűnt, hogy akár meglepetés is születhet, mert a Papa SE kétszer is vezetést tudott szerezni, így huszonöt percnyi játékot követően 2-1-es előnyből várhatta a folytatást. A második félidőben viszont nagyon összekapta magát a Varázs Kép, mely szűk húsz perc alatt ötször is bevette ellenfele kapuját, s mivel cserébe egyetlen gólt sem kapott, így végül sima, 6-2-es győzelemmel szerezte meg a bajnoki pontokat.

Képek forrása. DLSZ-archív

A játéknap második találkozóján a PW-Shield Kft., valamint a Multisteel Hungary játékosai húztak szerelést, ám ezen a mérkőzésen a nagy csata és a nagy fordítás is elmaradt. A Multisteel gárdája ugyanis már az első félidőben hét alkalommal mattolta vetélytársát kapott gól nélkül, így a fordulás után már csak az lehetett a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset. A második etapra is megmaradt a Multisteel fölénye, s bár a hajrában a PW-Shield szépíteni tudott, a három pontot kiütéses, 12-1-es győzelemmel szerezte meg a tabella éllovasa.

Eredmények

Papa SE – Varázs Kép 2-6 (2-1)
PW-Shield Kft. – Multisteel Hungary 1-12 (0-7)

A Campus Osztály állása: 1. Multisteel Hungary 6 pont, 2. Varázs Kép 6 pont, 3. Kemi-Ker Kft. 3 pont, 4. Maradék 3 pont, 5. Gyalog Galopp 3 pont, 6. Tízpróbások 0 pont, 7. B.T. Mirage 0 pont, 8. Akrasz-Bau SE 0 pont, 9. Irapuato 0 pont, 10. Papa SE 0 pont, 11. PW-Shield 0 pont.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: évet zártak a kajak-kenusok

DSTV: évet zártak a kajak-kenusok

2024. dec. 18.

Decemberben egymást követték a különböző évzáró rendezvények, s ebből a sorból természetesen nem maradhatott ki a DKSE Kajak-Kenu szakosztálya sem. A Szent Pantaleimon Iskolában megtartott esemény alkalmával Pető Zsolt a szakosztály elnöke idézte fel a 2024-es évet. Hangkép.

Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok

Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok

2024. dec. 18.

A nagy rivális, komoly légiósokkal megerősített Nagykanizsa otthonából is győztesen tért haza a Pentele ASE asztalitenisz csapata az NB II-es pontvadászat idei utolsó fordulójában.

Hazai évbúcsúztató az Extraligában

Hazai évbúcsúztató az Extraligában

2024. dec. 18.

A TFSE elleni hazai mérkőzéssel zárja a 2024-es esztendőt a DKSE felnőtt röplabda csapata szerdán este fél nyolctól.

Pontos kezdés a középszakaszban

Pontos kezdés a középszakaszban

2024. dec. 17.

Két kemény meccset játszott a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a korosztályos bajnokság középszakaszának első, fővárosi fordulójában.

Ismét Vatai Gabriellát választották a Magyar Röplabda Szövetség elnökévé

Ismét Vatai Gabriellát választották a Magyar Röplabda Szövetség elnökévé

2024. dec. 17.

Ismét Vatai Gabriellát választották elnökké a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) hétfői, rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén.

Győzelemmel zárták az évet a futsalosok

Győzelemmel zárták az évet a futsalosok

2024. dec. 17.

Kétgólos hátrányból felállva, az utolsó hét percben négy találatot szerezve aratott 5-3-as győzelmet Tihanyban a Dunaújváros Futsal együttese a bajnokság idei utolsó fordulójában.

"Jobban akartuk ezt az érmet"

"Jobban akartuk ezt az érmet"

2024. dec. 16.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott jobban akarta a bronzérmet, mint a 25-24-re legyőzött világbajnok, olimpiai ezüstérmes francia csapat, ezért sikerült megszerezni a harmadik helyet a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon.