Megeredtek, egészségesek a korábban elültetett fák
Folytatódik a korábban megígért faültetés a Vasmű úton. Az eredetileg tavaszra tervezett ültetést a rendezetlen közműhelyzet miatt kellett őszre halasztani.
A téma kapcsán Mezei Zsolt alpolgármester lapunknak elmondta: a tavaszi feltárás során kiderült, hogy a meglévő közműtérképek nagyon pontatlanok, az út felújításakor nem került sor ezek felülvizsgálatára, és több olyan vezeték is előkerült, amik ugyan már használaton kívül vannak, a felújításkor azonban ezek eltávolítására sem került sor.
Kesze-kusza közműhelyzet
Az alpolgármester hozzátette: a közműcégek sem voltak mindig túl együttműködőek, hiszen ők a saját érdekeiket nézték, az önkormányzat azonban ragaszkodik a faültetéshez, így igazságügyi szakértői vizsgálatot is kértek az ügyben, aki az egyik távközlési kábel esetében 3,5 méteres eltérést is feltárt.
"A legfőbb akadály így elhárult, a nehézségek ellenére ősszel folytatódhat a faültetés. A pontos időpontot egyelőre nem tudom megmondani, mert ez az időjárástól függ, a kertészek szakmai szempontjai alapján az ültetésre lombhullás után kerülhet sor, amikor a fa keringése már leállt, ez akár október vége, november eleje is lehet" – mondta el Mezei Zsolt.
Megmarad a kis platán-hajtás is
Az alpolgármester hozzátette: az önkormányzat maga is látta, majd a lakók is jelezték, hogy az egyik kazettában kihajtott egy platán. Mezei Zsolt ezt a kertészet munkatársaival körbekaróztatta. "Szeretnénk megóvni ezt a kis fát, azonban ez a bent maradt gyökérből hajtott ki, amit gombával beoltottunk, így félő, hogy ahogy a gomba dolgozik megöli az új hajtást is. Ennek ellenére amíg lehet ápoljuk az új hajtást, hiszen a természet csodákra képes."
Az egyik olyan kazettába pedig, ahová biztosan nem lehet fát ültetni, elhelyezik a már korábban megígért emlékművet a régi platánokból. Ezt Rohonczi István és csapata készítette, a munkában Móder Rezső is közreműködött, az ő motívumai találhatók az alkotáson.
A bent maradt gyökerek
A tavaszi munkálatok során kiderült az is, hogy jó néhány olyan gyökér van, amelyeket sem gépi, sem pedig kézi erővel nem lehet eltávolítani. Ezeket az év elején visszamarták, gombával beoltották, most pedig nem lehet mit tenni, mint várni, amíg a gomba ezeket "lebontja". Ennek időtartama a gyökér méretétől függ. Ha a gomba lebontotta a bent maradt gyökeret, rá lehet ültetni az új fát.
Egészségesek a már elültetett fák
Mezei Zsolt a tavasszal elültetek fákról elmondta: a kertészet szakemberei kiemelt figyelmet szentelnek nekik, folyamatosan öntözik és kapálják őket. Fél évvel az ültetés után kijelenthető, hogy mind a hét példány szépen megeredt, éves növekményük 20-60 cm, állapotuk egészséges.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége
2025. okt. 25.
Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak
2025. okt. 25.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.
Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos
2025. okt. 24.
Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.
Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál
2025. okt. 23.
A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!









