Hulladékgyűjtés: így is, úgy is, volt is, lesz is (galériával és videóval)
Sikeresen debütált az új lomtalanítási szisztéma a Római városrészben a hét végén, a folytatásban komoly sorozatra készülnek: a lomtalanítás a Béke városrészben folytatódik, az elektronikai és fémhulladék gyűjtésére három napon öt városrészben, összesen hét helyszínen nyílik lehetőség.
Eredményes nyitány után valóságos akcióözön – így summázható az elmúlt, valamint az előttünk álló napok eseménysora; töretlen lendülettel tart a kezdeményezések sora a tiszta Dunaújvárosért.
Lomos nyitány a Rómain
Kezdjük a sort néhány beszédes adattal: a Római városrészben rendezett múlt szombati lomtalanítás során a négy helyszínen több mint 400 köbméter, mintegy 27 tonna (!!!) hulladék került a konténerekbe, derült ki Mezei Zsolt alpolgármester hétfői tájékoztatóján. A városüzemeltetési ügyekért is felelős általános hatáskörű vezető szombaton a DSTV kamerája előtt a Domanovszky téri parkolóban nyilatkozva hangsúlyozta, már az első órák után kedvezőek az új szisztéma tapasztalatai:
– Úgy tűnik, a lakosság is jó néven vette, hogy nem elszórt helyszíneken, hanem az elektromos és fémhulladékgyűjtés során kipróbált rendszer szerint négy nagy konténerben várjuk a lomokat. Ezzel egyébként több legyet ütünk egy csapásra: átláthatóbb és követhetőbb, ellenőrizhetőbb lett a folyamat – hiszen folyamatosan vizsgálják, mi kerül a konténerekbe. Ez utóbbi tényező azért is fontos, mert így jelentős költségeket takarít meg a város. Az is lényeges tényező, hogy ezzel a folyamatos kontrollal, a polgárőrök együttműködése nyomán remény szerint sikerül megakadályozni a "lomizók" megjelenését a munkaterületen.
Elégedetten nyilatkozott a debütálásról Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő is – szintén az egyik helyszínen, a Fáy András utcai nagyparkolóban:
– Utassy Éva képviselőtársammal együtt nagyon örültünk, hogy éppen a mi körzetünkben debütált az új szisztéma – az elektromos hulladékgyűjtés tapasztalatai jól hasznosultak, és bár messze még a vége, de az már jól látszik, hogy nem lesz gond a lakossági aktivitással. Szépen telik a konténer, ráadásul most nem kerül be sem kommunális, sem máshonnan idehordott hulladék.
Folytatás a Békében!
Az eredményes nyitány után nem sokáig ülhetnek a babérokon az akció szervezői: a Rómain kipróbált szisztéma szerint folytatódik a lomtalanítás sorozata a Béke városrészben, méghozzá október 3-án, szombaton. A konténerek reggel 7 órától délután 15 óráig várják a lomokat – méghozzá négy helyszínen: a Hold utcai, a Szabadság úti, valamint a Tavasz utcai nagy parkolóban, továbbá a Március 15. téren. Íme, ismétlésként a leadható lomok listája!
Az akció érdekessége, hogy az alább ismertetendő elektromos és fémhulladék gyűjtő akcióval párhuzamosan szervezik – aki tehát meg kíván szabadulni feleslegessé vált hulladékától, egy füst alatt. egy helyszínen teheti meg!
Elektromos is!
A város több pontján várják az elektronikai hulladékokat a következő napokban, adta hírül a város hivatalos oldala. Újabb elektronikai hulladékgyűjtési akciókat szervez ugyanis a "Rajta, Újváros!" Egyesület, Városvédők Újtelepért Egyesület és az E-Elektra Zrt. – ezúttal három napon át, több különböző helyszínen szabadulhatnak meg a városlakók a már fölöslegessé vált, kidobásra ítélt, árammal működő háztartási eszközeiktől!
Lássuk sorban: október 1-jén, csütörtök 12-18 óra között Pálhalmán az áruház előtti parkolóban, október 2-án, pénteken 12-18 óra között az Északi lakóparkban a Hosszú sor közepén lévő térségben lesz gyűjtőakció. Valódi nagyüzem lesz október 3-án, szombaton – 8-12 óra között a Béke városrészben (a Lajos király körúton, a Béke körút és a Szabadság út közötti nagy parkolóban, valamint a Tavasz utcai nagy parkolóban), a Kertvárosban (az Akácfa és a Kőris utca kereszteződésében) és a Technikumban (a Balogh Ádám utcában lévő parkolóban) várják az elektromos és fémhulladékkal érkezőket.
A gyűjtő konténereknél a polgárőrök és az önkéntesek lesznek a lakók segítségére. A kezdeményezés célja, hogy ezeket a hulladékokat ne az erdőkbe, zöldövezetekbe hajigálják ki illegálisan, szennyezve ezzel a környezetet. Figyelem, fontos: a gyűjtőakció során nem helyezhetnek el a konténerekbe képcsöves (kocka) televíziót és monitort sem!
Kedvcsinálóként jöjjön a Rómain szervezett akcióról készült mini képtár, valamint a DSTV hangképes összegzése!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.