Letartóztatásban a kerékpáros támadó
A Fejér Megyei Főügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki két nap alatt három, köztük egy idős sértettet támadott meg a városban, értesült a DO.
Az elfogásról már beszámoltunk lapunkban, az indítvány tényét megerősítette Jászberényiné dr. Király Teodóra, a főügyészség szóvivője, aki tájékoztatójában kiemelte: a tettes október 15-én és 16-án három, köztük egy idős sértettől elvette, illetve megkísérelte elvenni a náluk lévő táskát, a benne lévő értékeikkel.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított kerékpárral megközelítette a 90 éves asszonyt, megütötte a bal vállát, majd elvette a kezében lévő táskát a benne lévő szórólapokkal, reklámújságokkal. Az ütés következtében az idős nő a földre esett és könnyű személyi sérülést szenvedett. A férfi a további két gyalogosan közlekedő sértettet szintén kerékpárral közelítette meg. Egyik sértett esetében megragadta a vállán lévő táskát, azonban a kerékpárral elesett, így a táskát nem tudta elvinni, a sértett ruházatán azonban közel 30 ezer forintos kárt okozott. A másik sértett táskáját a benne lévő pénztárcával eltulajdonította – az okozott kár 4 ezer 300 forint volt.
A szóvivői összegzés nyomatékosítja: a gyanúsított cselekményeit rövid időn belül, sorozatjelleggel, a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt állva, többszörös visszaesőként követte el, így alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén további bűncselekményt valósítana meg. A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított letartóztatását – a döntés nem végleges.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Sajnos sikerrel "duplázott" az autótolvaj
2025. okt. 24.
Két autót is elkötött, az egyiket ráadásul meg is rongálta az a férfi, akit a dunaújvárosi rendőrök csíptek el a napokban. Mindkét lopásnál a tulajdonos figyelmetlenségét használta ki az éber tolvaj, értesült a DO.
Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!
2025. okt. 16.
A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.
Távolt tarthatják a bántalmazó testvért
2025. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.
Súlyos baleset Köztársaság útnál
2025. okt. 11.
Rolleres ütött el a zebrán átkarikázó kerékpárost a Köztársaság út és a Derkovits utca kereszteződésében ma délelőtt. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, értesült a DO.
Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban
2025. okt. 09.
Személyi sérüléssel járó baleset történt az Aranyvölgyi és a Magyar út kereszteződésénél ma kora este.
Nyerges vontató égett az M6-oson
2025. okt. 07.
A nem mindennapi tűzeset miatt Dunaújvárosnál, a sztráda Pécs felé vezető szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani, adta hírül a katasztrófavédelem gyorsjelentése.
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. okt. 07.
Alig kezdődött el a fűtési szezon, máris regisztrálták az első életmentő esetet: Pusztaszabolcson, egy családi házban szólalt meg az érzékelő még pénteken délután. Négy személy, köztük három gyerek hagyhatta el az épületet baj nélkül, értesült a DO.








