Dunaújváros Kedvence 2020 – máris itt az első forduló!

Öcaline - 2020. december 1. 18:40

Újra meghirdette népszerű kezdeményezését – nem csak lokálpatriótáknak! – a DunaújvárosMesélPontHu blog: keressük együtt Dunaújváros Kedvencét! Első felvonásként máris várják az ajánlásokat!

A várostörténeti/közösségi felületen megjelent felhívás szerint "műfaji megkötés" nélkül várja az ajánlásokat a DunaújvárosMesélPontHu blog – legyen szó kulturális intézményről, kedvenc sarki lángososról, egy remek bulihelyszínről,  sportcsapatról, vagy akár helyi nevezetességről, látnivalóról. Biztos, hogy mindenkinek akad legalább egy – vagy akár több – kedvence, amit szívesen ajánlana a többiek figyelmébe.

Idén rendhagyó módon a szavazás egyben virtuális támogatás is, hiszen a 2020-as év merőben más volt az eddigieknél; számos intézmény zárva van, és várja a mielőbbi újranyitást – hogy megint együtt lehessünk.

Ugye, neked is van kedvenced, ugye, neked is hiányoznak?

Az első fordulóban, egészen december 10-ig az elmúlt évekhez hasonlóan ajánlásokat lehet leadni, akár többet is. 

Máris mutatom az ajánlások leadásának közvetlen elérhetőségét!

Dunaújváros Kedvence 2020 – ajánlások (katt)>>

A kezdeményezés második körében az öt legtöbb ajánlással rendelkező kedvencre lehet majd szavazni – az elmúlt években bevált menetrend szerint már december végére kiderülhet, hogy az olvasók, látogatók szerint ki vagy mi lesz Dunaújváros Kedvence 2020-ban.

(Illusztráció: DunaújvárosMesélPontHu; a DO a kezdeményezés médiapartnereként veszi ki részét az akció népszerűsítéséből!)
 

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: csecsebecsék vására

DSTV: csecsebecsék vására

2025. okt. 23.

Egyre népszerűbb eseménnyé növi ki magát ABolhapiac, derül ki a DSTV összegzéséből. Nő az igény a vásárlásra éppen úgy, ahogyan az eladásra is. A múlt vasárnapi forgatagon remek kincseket találhattak az érdeklődők – várják a novemberi folytatást! Hangkép.

 

Alapítványi segítség a több madárodúért

Alapítványi segítség a több madárodúért

2025. okt. 22.

Jeles együttműködés ért az első fontosabb mérföldkövéhez a Baracsi úti arborétumban még múlt szombaton: a közösségi környezetvédelem akcióit is szívén viselő Lucus 2050 Alapítvány madárodú-készítő programmal rukkolt ki a város zöld szigetén még múlt szombaton.

Hatásmaximalizálás és kockázatminimalizálás: a pénzügyi ellenőrzés legjobb gyakorlata

Hatásmaximalizálás és kockázatminimalizálás: a pénzügyi ellenőrzés legjobb gyakorlata

2025. okt. 22.

Hazánk egy stratégiai ellentétekkel jellemezhető ország. Bár az Európai Unió egyik legvonzóbb üzleti célpontja – köszönhetően a mindössze 9%-os társasági adókulcsnak –, ezt ellensúlyozza a kihívásokkal teli működési környezet, amely magában foglalja az EU legmagasabb, 27%-os általános forgalmi adóját, a szigorú helyi számviteli keretrendszert, valamint egyedi makrogazdasági és politikai kockázatokat. (X)

Lehull a lepel: ennyibe kerül a lézeres látásjavítás

Lehull a lepel: ennyibe kerül a lézeres látásjavítás

2025. okt. 22.

Az éles látás ma már nem csak álom – a lézeres technológiáknak köszönhetően sokak számára elérhető alternatíva a kényelmetlen szemüveg vagy kontaktlencse helyett. Egy kulcsfontosságú kérdés azonban gyakran visszatér: mennyi a lézeres szemműtét ára, és mi befolyásolja azt? Ebben a cikkben körbejárjuk, mit érdemes tudni az árakról, a beavatkozás típusairól és a klinikai lehetőségekről! (X)

DSTV: keresztmetszet a körömdivatról

DSTV: keresztmetszet a körömdivatról

2025. okt. 22.

A festett vagy éppen épített körmök manapság nagyon népszerű kiegészítők, derül ki a DSTV összegzéséből. A divat a műkörmök területén is olyan változatos, mint az öltözködés terén, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő stílust, formát és színt. Hangkép.

 

Lézeres szőrtelenítés kényelmesen

Lézeres szőrtelenítés kényelmesen

2025. okt. 21.

Gondoltál már arra, mennyi időt és energiát takaríthatsz meg, ha megszabadulsz a folyamatos szőrtelenítés terheitől? Az elmúlt években a lézeres szőrtelenítés az egyik legnépszerűbb kozmetikai eljárássá vált, amely tartós megoldást kínál a nemkívánatos szőrszálak ellen. (X)

 

Zöldmezős beruházások: jogi és szervezési kihívások

Zöldmezős beruházások: jogi és szervezési kihívások

2025. okt. 20.

A zöldmezős beruházások gyakran a gazdasági hírek középpontjában állnak, hiszen új üzemek és gyárak építését jelentik mezőgazdasági földterületek átalakításával. (X)