Dunaújváros Hetilap

Célegyenesbe fordul a jótékonysági licit, de még lehet emelni a tétet

Öcaline - 2020. december 5. 17:44

Komoly kihívója akadt Pintér Tamás polgármesternek a Jótékonysági licit a Jószoliért elnevezésű karitatív kezdeményezés során. Hajtás után elárulom, a névtelenséget kérő licitáló hogyan szállt versenybe az online aukció nemes programjában!

A kezdeményezésről a közelmúltban beszámoltunk: a Bartók Kamaraszínházban rendezett kiállítás végén tervezett jótékony célú árverést költöztette a nagy közösségi portálra a Jószolgálati Otthon Közalapítvány, ahol az intézmény Kóty Zsuzsanna és Tankó István vezetésével működő művészetterápiás műhelyében készült alkotásokra lehet licitálni.

Mielőtt továbbmegyünk a történetben, máris mutatom az aukció lelőhelyét (a szabályokkal is ott ismerkedhetnek az érdeklődők) – íme!

Jótékonysági licit a Jószoliért (katt) >>

De lássuk a bevezetőben emlegetett kihívást: amint arról beszámoltunk, Pintér Tamás is beszállt a licitbe, és egy képért 100 ezer forintot ajánlott föl. Abszolút értékben mindeddig ez a licit az aukció legjelentősebb tétele, de mint Kóty Zsuzsanna, a kezdeményezés főszervezője érdeklődésünkre elmondta, egy névtelenséget kérő felajánló más formában ugyan, de "tartotta a tétet" – szintén 100 ezer forinttal szállt be, de azt kérte, hogy 20-20 ezer forintos ajánlat kerüljön, értelemszerűen öt kép alá. A névtelen jótevő "megoldása" azért is figyelmet érdemel, mert lépésével nemcsak utolérte a város első emberét a felajánlás tekintetében, de meg is lódíthatja egy-egy alkotás eladásának szekerét. Bárki legyen is a névtelen felajánló: ügyes!

Szintén figyelmet érdemel a második aukció relatív sikeressége: 33 kép került fel, ebből 22 alkotásra már érkezett ajánlat (a kezdeményezés első körében 16 volt ez a szám), és ha beleszámítjuk, hogy még az utolsó pillanatokban is futhatnak be tétek, akkor már elmondható, hogy szép eredménnyel zárul a kezdeményezés második köre. 

Figyelem, fontos: az aukció szó szerint a célegyenesbe fordult, december 7-én, hétfőn pontban délben ér véget – ez azok számára lehet fontos, akik még az utolsó pillanatban is hajlandók áldozni azért, hogy birtokába kerüljenek a kiszemelt kedvencüknek!

További érdekesség a jótékonysági licit kapcsán, hogy nemes felajánlást tett a Bartók Kamaraszínház vezetése is: az árverés alapjául szolgáló kiállítás valahai helyszíneként a licitre nem bocsátott művekből "műsoron kívül" vásárolnak egy kisebb kollekciót – összesen 100 ezer forint értékben.

A licit lezárultát követő tennivalókról Kóty Zsuzsanna elárulta: minden licitálóval felveszik a kapcsolatot, a vételár után juthatnak kiszemelt képeikhez a boldog birtokosok; a cél egyértelműen az, hogy még karácsony előtt mindenki megkapja a képet, hiszen sok licitáló – köztük saját bevallása szerint a polgármester is – ajándéknak szánja a jószolis alkotást. Mindez természetesen fordítva is igaz: a kezdeményezés teljes bevételét a gondozottakra fordítja a közalapítvány – a szolgáltatások számát bővíteni, illetve a minőségét szeretnék emelni az aukció nyomán befolyó összegből.

Már csak kettőt kel aludni, és kiderül, melyik képnek kicsoda örülhet! 

(Fotó: Jószolgálati Otthon Közalapítvány)
 

A rovat további hírei: Közélet

Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék

Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék

2025. júl. 11.

Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.

"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"

"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"

2025. júl. 11.

Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.

Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának

Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának

2025. júl. 10.

A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült. 

Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

2025. júl. 10.

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.

Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak

Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak

2025. júl. 08.

A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.

Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés

Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés

2025. júl. 07.

Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.

Köszönet a véradóknak – csak így tovább!

Köszönet a véradóknak – csak így tovább!

2025. júl. 06.

Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!