Kiütéses sikerrel tért vissza a Kohász
Közel félszáz gólt szereztek a dunaújvárosi kézilabdázók a Tempo KSE elleni Liga Kupa találkozón a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Több mint egy hónap kihagyás után játszott újra tétmérkőzést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely kedden este hat órától az NB I/B-s Tempo KSE elleni hazai összecsapással kezdte meg a Ligakupa idei kiírásának küzdelmeit. Az összecsapás jó lehetőséget biztosított Vágó Attila vezetőedzőnek arra, hogy formába hozza játékosait az egyre inkább közelgő bajnoki találkozókra, s lehetőséget adjon a fiatalabbaknak is arra, hogy bizonyítsák felkészültségüket.
A kedd esti összecsapásnak egyértelműen a mieink voltak az esélyesei, s ugyan az első három gólból kettőt a vendégek szereztek, Barján, Kazai, Bulath és Szalai találataival hamar fordított a DKKA (5-3). A lelkes vendégek ekkor még úgy-ahogy tartani tudták a mieink tempóját, ám 8-6-os hazai vezetés után egyre inkább összeállt a hazai védelem, s a szerzett labdákból többször is lerohanta ellenfelét a Kohász, így a 17. percben már időt kellett kérnie a Tempo KSE szakvezetésének (12-7). Ez sem sokat segített azonban a fővárosiakon, mert a mieink lendülete nem tört meg a rövid pauza alatt sőt, a 21. percben Szalai gólja után már tízzel vezetett a DKKA, s ezzel el is dőltek a lényegi kérdések (19-9).
Kézilabdázóink a folytatásban is óriási fölényben és nagy kedvvel játszottak, bár egy-egy hiba természetesen becsúszott, így is növelni tudták előnyüket, s a félidei pihenőre már 24-11-es vezetéssel vonulhattak. A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe, sorozatban szerezte góljait a DKKA, melynek vezetőedzője már ifjúsági játékosait, Galkó Laurát és Matucza Gabriellát is pályára küldte, s ők nem is okoztak csalódást. Ugyan a védekezés egy kicsit puhább lett, ám együttesünk így is könnyedén növelte tovább előnyét, s a második felvonásban is huszonnégy gólt szerezve aratott kiütéses, 48-25-ös sikert a Ligakupa első összecsapásán.
Végh Zoltán felvételei
Vágó Attila: - Úgy fogtuk fel a mérkőzést, hogy a hosszú kihagyás után jó alkalmat biztosít számunkra arra, hogy formába lendüljünk. Nagy kedvvel kézilabdáztunk, látszott, hogy hiányzott már mindenkinek a játék. Igyekeztük megtisztelni az ellenfelünket azzal, hogy végig hajtottunk, ezt talán mutatja a lőtt gólok száma is. Mindenki kapott lehetőséget a játékra, a sorozat is azért lett kitalálva, hogy a magyar fiatalok pályára léphessenek, így nálunk is bemutatkozott az ifi csapatból Galkó Laura és Matucza Gabriella, mindketten jól játszottak, gólt, gólokat is lőttek, szóval elérte a célját a találkozó.
DKKA – Tempo KSE 48-25 (24-11)
DKKA: Wéninger – Szalai 7, Ferenczy 4, Nick 4, Bulath 4, Barján 5, Mihály 3. Csere: Hlogyik (kapus), Kazai 4, Román 5, Horváth 1, Schatzl 5, Fodor 3, Matucza 2, Galkó 1, Moutsogianni. Vezetőedző: Vágó Attila.
A rovat további hírei: Sport
Hiába a nagy hajrá
2025. okt. 26.
Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DKKA női kézilabda csapata.
Vasárnapi meccsözön
2025. okt. 26.
Labdarúgóink itthon, jégkorongozóink és röplabdázóink idegenben lépnek pályára bajnokságuk újabb fordulójában a hét utolsó napján.
Vereséggel kezdett a DFVE
2025. okt. 25.
Nem tudta megnehezíteni az UVSE dolgát a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a fővárosban ma este.
DSTV: veteránok az élvonalban
2025. okt. 25.
Dunaújváros veterán birkózói a legutóbbi nagy megméretésen is remekül szerepeltek. Volt mit, és volt kiket ünnepelni, nem is maradt el a kiváló eredményeket elért sportolók köszöntése. Hangkép.
Hétgólos vereség Brassóban
2025. okt. 25.
Két harmadig jól tartotta magát a tartalékos DAB a Brassó otthonában, de a harmadik felvonásban átgázoltak Acélbikáinkon a házigazdák.
DSTV: jó úton haladnak
2025. okt. 24.
Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.
Újabb erdélyi túrán az Acélbikák
2025. okt. 24.
A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.








