Sporthorgászok: díjkiosztó után jótékonysági halászléfőzés
Több jeles esemény is színezte és fűszerezi a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület (DSHE) karácsonyváró programját: hétfőn kiosztották a sikeres gyermekrajzpályázat díjait, ma felkészülnek, szerdán már jótékony céllal halászlét főznek a vizek vallató a Duna-parti tanyán.
Szűkített keretek között, a járványügyi szabályok rigorózus betartásával osztották ki a DSHE sikeres gyermekrajz-pályázatának díjait – az eredményhirdetésre a horgásztanya udvarán került sor hétfőn, adta hírül a szervezet hivatalos oldala.
Nagy fogások
A részletes, ráadásul galériával is színesített összegzés szerint három kategóriában – óvodás, alsó és felső tagozatos iskolás – rendezett viadalra összesen 77 pályamű érkezett az egyesületi irodába, a színvonalra idén sem lehetett panasz. Az eredményhirdetés során mindhárom kategóriában a három dobogós, valamint egy különdíjas alkotás készítője kapott szép emlékként oklevelet és ajándékcsomagot; ez utóbbi a rajzoláshoz és természetesen a horgászathoz kapcsolódóan tartalmazott értékes ajándékokat.
A díjátadón elhangzott, hogy erről a megméretésről senki nem távozott üres kézzel! Minden pályázó – helyezéstől függetlenül – ajándékba kapja az egyesülettől a 2021. évre szóló tagságot, az állami jegyet és az egyesület kezelésében lévő Felső-öböl és Kikötő-öböl vízterületekre szóló éves területi jegyet (az igényeket a Gagarin téri bázison jelezhetik a szülők január közepétől).
Lássuk mindezek után az eredményeket: a legkisebbek, vagyis az óvodások viadalát Hegedűs Zoé Aletta nyerte, a második helyen Molnár Zsófia, míg harmadikként Bak Dorka végzett, a különdíjat Kis Levente érdemelte. A második korcsoport, vagyis az alsósok megméretésén Somogyi András lett az első, a második helyet Somfai Kamilla szerezte meg, a harmadik Kenyér Tímea, míg a különdíjas Simóc Szilvia lett. A felsősök versenyének első helyén Csuti Borbála végzett, a második helynek Tóth Abigél örülhetett, a harmadik helyre Pásztor Nóra került, a különdíjat Zakar Bíborka hódította el.
Gratulálunk a díjazottaknak – a galéria (és egy hatalmas száknyi egyéb infó) az egyesület hivatalos oldalán érhető el!
Bőséges merítés
A gyerekeket célzó verseny és ajándéközön után más vízen is nagyot hasít a DSHE közössége: karácsony közeledtével jótékonysági halászléfőzést szerveznek a tanyán – a nemes halhoz nemes cél dukál, ugyanis az elnökség döntése értelmében az idei év szentestéjén 210 adag filézett halászlével szeretnék megajándékozni a helyi kórház orvosait, ápolóit és dolgozóit.
Az előkészületek már ma megkezdődtek – főként a halpucolásra várták az önkénteseket –, a hatalmas kondérban a tervek szerint szerdán főzik a finomságot; bőséges merítéssel, sok-sok paprikával, meg persze jótét céllal és önzetlen segítséggel, ahogy a vizek vallatóihoz illik.
Az nem kérdés, hogy nagyon finom lesz!
(Fotó: DSHE)
A rovat további hírei: Mozaik
Római piknik és családfakutatás – programözön a Dunamenti Regionális Népfőiskolával
2025. aug. 23.
Különleges kalandtúra az ókori Róma világába jövő szerdán, majd családfakutató sorozat péntektől: sűrű őszre készül a Dunamenti Regionális Népfőiskola közössége, és már a nyár utolsó hetében is több programot kínálnak.
DSTV: népszerű az MMK kézműves vására
2025. aug. 23.
Nem először telt meg az MMK udvara kézműveskedők portékáival, derül ki a DSTV összegzéséből. A népszerű Kézműves Kincsek Vására augusztusban is finom falatokkal és egyedi tárgyak özönével vonzotta a városlakókat. Hangkép.
Dínók után kalózvilág a Játékfesztiválon
2025. aug. 22.
Az elmúlt évek masszív sikere után idén is a Játékfesztivál elnevezésű kavalkáddal búcsúzik a nyártól az Útkeresés Segítő Szolgálat. Ráadásul folytatják a tematikus programok szép hagyományát – a dinoszauruszok után újabb izgalmas kaland, a kalózok világa várja a vendégeket jövő kedden!
DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)
2025. aug. 22.
Az agyzsibbasztó kánikula után evidens menekülési útvonalat kínált az élményfürdő, derül ki a DSTV összegzéséből. A Strandok éjszakája országos sorozatának sikeres helyi akciója, valamint a tavalyi kísérlet szép emléke is jó alap volt: a keresztségben Holdfényfürdő nevet kapott akció szó szerint tömegeket vonzott az élményfürdőbe még múlt szombaton. Hangkép és galéria itt!
Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit!
2025. aug. 21.
Ahogy ígérték, ahogy vártuk: bár elsősorban a rolleresek örülhettek, de minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, és jöttek is szép számmal: nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam összetartása múlt vasárnap.
Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!
2025. aug. 21.
Amikor pelenkát választasz, lehet, hogy elsőre mindegyik egyformának tűnik. Puhának, kényelmesnek látszik, elnyeli a nedvességet, de ha jobban megnézed, óriási különbségek lehetnek a gyártástechnológia és a felépítés terén. Az utóbbi években a gyártók egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a pelusok a kényelem mellett a lehető legjobban óvják a baba bőrét is – még akkor is, ha hosszabb ideig viseli őket. (X)
DSTV: újabb siker a gasztrofronton
2025. aug. 20.
Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.