Dunaújváros Hetilap

Fontos előírások vonatkoznak a dunaújvárosi kutyatulajdonosokra

Terdik Péter - 2021. június 4. 10:27

2019 után az új önkormányzati vezetés egyik célkitűzése volt, hogy Dunaújvárost igazi kutyabarát várossá tegye, hiszen nagyon sok négylábú él városunkban. A tervek kapcsán Szabó Zsolt alpolgármester beszélt a városban kijelölt nyitott kutyafuttatókról és a kutyatartási etikettről.

A bevezetőben említett program részeként került chipolvasó a Városháza épületébe, új keneleket kapott a gyepmesteri telep, folyamatosak az eledelgyűjtések és készülnek az első zárt kutyafuttatók is. A felelős állattartás szabályait jogszabályban és önkormányzati rendeletben is rögzítették, illetve minden városnak megvannak a maga íratlan szabályai is.

Tételes tervekkel

Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester szerdai tájékoztatóján ezeket ismertette, amelyre családi kedvence, Nathi is elkísérte. 
A felső-dunaparti kutyafuttatónál tartott eseményen Szabó Zsolt elmondta: kutyát a városban csak pórázon vezetve szabad sétáltatni, kivéve az önkormányzat által meghatározott kijelölt kutyafuttató helyeken, abban az esetben, ha az állat természeténél, viselkedéséből fakadóan nem veszélyeztet más állatot vagy embert. Jelenleg 12 ilyen kijelölt terület található a városban, hamarosan pedig elkészül az első elkerített kutyafuttató is az Új Vasmű út mögötti zöld területen. Ezeknek a kutyafuttatóknak a listája megtalálható az önkormányzat honlapján, valamint az önkormányzati képviselők oldalán. Szabó Zsolt kiemelte, hogy a tervek szerint a jövőben több új – lehetőség szerint zárt – kutyafuttató is lesz majd a városban.
Arra, aki a kijelölt területen kívül a kutyát póráz nélkül sétáltatja 15 ezer forinttól 150 ezer forintig terjedő bírság szabható ki. Szabálysértési eljárás alá vonható és bírság szabható ki arra a személyre is, aki nem gondoskodik a kutyája után a közterület tisztán tartásáról.

Kutya- és gazdibarát megoldások

Az elveszett, közterületen kóborló állatok befogadásáról továbbra is az önkormányzat gondoskodik. Elveszett kutyát a befogása után az Ebrendészeti telepre szállítják, beazonosíthatóság esetén értesítik a tulajdonost. Amennyiben erre a chip hiánya vagy adatváltozás be nem jelentése miatt nincs lehetőség, az állatot az ebrendészeti telepen 14 napig őrzik, az ellátási költsége a tulajdonost terheli. Ha a 14 nap letelte után a befogott állat örökbe adható. Az örökbefogadásra váró kutyák listája valamint az örökbefogadás menete szintén elérhető az önkormányzat honlapján, ahol megtalálhatók a legfontosabb információk a kutyatartóknak. 
Ilyen például, hogy amint a kutya új tulajdonosához kerül, de legkésőbb négy hónapos korától transzponderrel (bőr alá ültetett mikrochippel) megjelölve kell tartani. A chip beültetését követően a beavatkozást végző állatorvos köteles bejelenteni a kutya és a tulajdonos adatait a központi adatbázisba. Ezt követően minden adatváltozást 8 napon belül jelezni kell az állatorvosnál, aki ezt rögzíti az adatbázisban. A transzponder segítségével egyszerűen számon tarthatjuk az oltásokat, állatorvosi beavatkozásokat, illetve a kutya elkóborolása esetén könnyen megkereshető a kutya gazdája. Aki elmulasztja kutyája chippelését, akár 45 ezer forintos állatvédelmi bírságra is számíthat. Az állattartó köteles a kutya fajtájának, méretének, élettani szükségletének megfelelő életfeltételekről gondoskodnia. Kiemelten fontos a megfelelő mozgástér és társas érintkezés biztosítása fajtársaival, mindemellett a kutyatulajdonosok kötelessége az is, hogy az általuk tartott állat ne zavarja a lakóközösséget – hangsúlyozta az alpolgármester.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

2025. szep. 12.

Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

2025. szep. 12.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!

 

Számos lehetőség a gazdasági programban

Számos lehetőség a gazdasági programban

2025. szep. 12.

A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.

DSTV: Almási Zsolt emlékére

DSTV: Almási Zsolt emlékére

2025. szep. 11.

Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.

 

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

2025. szep. 11.

A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

2025. szep. 11.

Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

2025. szep. 11.

Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.