Dragon Steel SE: kiváló szereplés a bajnokságon
Három ezüst- és három bronzéremmel zárták a 10 személyes sárkányhajó magyar bajnokság küzdelmeit a Dragon Steel SE versenyzői.
Fadd-Domboriban rendezték meg június 26-án és 27-én a sárkányhajósok 10 személyes magyar bajnokságát, melyen természetesen ott voltak a Dragon Steel SE versenyzői is. A kétnapos viadalon az U24-es korosztálytól egészen a Senior C korosztályig mérették meg magukat a résztvevők 200 és 2000 méteres versenytávon, s mint azt Tóth Edit, a Dragon Steel SE elnöke érdeklődésünkre elárulta, a 117 hajót felvonultató mezőnyben 46 taggal, összesen tizenkét legénységgel vágtak neki a bajnoki küzdelmeknek.
– A 10 személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokságon a 200 méteres távon hét, míg 2000 méteren öt legénységet indított egyesületünk. A rövidebbik távon a vegyes és open kategória összes résztvevője az időmérő futammal kezdte a versengést, s ezek eredményei alapján sorolták az egységeket a középfutamokba korosztálytól függetlenül. Az elért futamidők alapján az 1-3 osztály "A" és "B" döntőjébe lehetett bejutni, míg a nőket a két időfutam eredményei alapján rangsorolták. Senior A mix csapatunk a B-döntőben elért legjobb kategória időeredménnyel a második helyen végzett, csakúgy, mint az U24 mix formációnk is, mely 10-től 21 éves korig ültek versenyzőink. A senior B női és a Senior B open (50 éve felettiek) kategóriákban egyaránt a harmadik helyen fejeztük be a viadalt, a premier open egységünk a másodosztály második helyén (összesítésben a hatodik) végzett, premier női kategóriában az ötödik helyet szereztük meg, míg Senior C mix (60 év felettiek) csapatunk úgy lett harmadik, hogy a Senior B kategória harmadik osztályában szereztek bronzérmet.
Józsa Róbert felvételei
Nemcsak 200, hanem 2000 méteren is szépen szerepeltek a dunaújvárosiak, árulta el az egyesület első embere.
– Vasárnap a hőség még tovább fokozódott, így a körülbelül tízperces, két kilométeres távon komoly kihívásokkal kellett megküzdenie a versenyzőknek. A nők éppen délben versenyeztek, szinte gőzölt a víz, komolyan elszívta az energiánkat, de előtte és utána is csak kicsit volt tűrhetőbb elviselni a kánikulát az üldözéses versenyben. A hosszabbik távon a Senior A mix (40 év felettiek) a negyedik helyet szerezte meg, míg a premier női mezőnyben az ötödik helyen végeztünk. A Senior C mix csapatot egyedüli korosztályos csapatként végül a Senior B kategória ötödik helyére rangsorolták, a premier open hajó a hatodik helyen végzett, míg a premier mix a tizenöt induló közül a kilencedik helyen fejezte be a megméretést. Összességében elmondható, hogy egyesületünk kiemelkedően eredményes volt a Magyar Bajnokságon. A hajóink szárnyaltak a vízen, három ezüst és három bronzéremmel gazdagodtunk és a többi hajónk is kiválóan szerepelt, s ez remélhetőleg további lendületet ad az egyesület versenyzőinek.
Az éremgyűjtők névsora: Balla Gábor, Bárdos Helga, Bencs Botond, Bényi Andrásné, Bíró Andrea, Biró László, Biró Vivien, Bőhm Angéla, Bucsi Blanka, Dr. Rubics László, Ecsődi Sára, Fehér Nárcisz, Fischer Péter, Gál-Berey Tünde, Gálné S. Éva, Guld Lívia, Hallas János, Illés Zsolt, Jászainé H. Rozália, Kalmár Endre, Kiss Erzsébet, Kótai Ferenc, Körmendi László, Kurucz Zoltán, Lakatos Adél, Lakatos Enikő, Lakatos Viktor, Nyíri Andrea, Pahocsa Kristóf, Pipa Károly, Putráné P. Ágnes, Ruffing Gyöngyi, Sipos Árpád, Szabó Csilla, Szabó Zsolt, Szatmári D. Csaba, Tiringer Márk, Tóth Edit, Tóth Gergely, Tóth Villő, Vajda József, Varga Béla, Vércse Edit, Wágner Luca, Wágner Petra, Wágner-Ősz Zita.
A rovat további hírei: Sport
Így meleg lehet a bajnokság vége
2025. ápr. 20.
Kétgólos vereséget szenvedett Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, amely így mindössze egyetlen pontra került a kieső helytől.
Nagy lépés a bajnoki cím felé
2025. ápr. 19.
A bajnoki cím szempontjából sorsdöntőnek is beillő mérkőzést nyert meg a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Mór ellen a stadionban szombaton este.
Az olimpiai bajnok legyőzésével döntős a magyar válogatott
2025. ápr. 19.
A magyar női vízilabda-válogatott 10-8-ra nyert az olimpiai bajnok spanyol csapat ellen szombaton, ezzel bejutott a fináléba a kínai Csengtuban zajló világkupa-szuperdöntőben.
DSTV: magabiztos lövészek
2025. ápr. 19.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Főnix Lövész SE birtokba vette a lőteret s azóta egy nagyon jó helyszínen készülhetnek a versenyekre. Jó eredményekből nem volt hiány 2024-ben sem, az idei esztendőnek is a hasonló sikerek reményében vágtak neki a sportolók. Hangkép.
Az olimpiai ezüstérmes legyőzésével négy között a magyarok
2025. ápr. 18.
A magyar női vízilabda-válogatott 14-10-re nyert az olimpiai ezüstérmes Ausztrália ellen a világkupa szuperdöntő pénteki negyeddöntőjében, a kínai Csengtuban.
Nagy lépés az országos döntő felé
2025. ápr. 18.
Dunaújvárosban szakadt meg a listavezető Pénzügyőr csapatának remek sorozata a röplabdázók U17-es bajnokságának középszakaszában.
Bajnoki címet szerzett a Dragon Steel SE
2025. ápr. 17.
Remek versenyzéssel szerezte meg a premier open kategória első helyét a Dragon Steel SE csapata a Baján megrendezett Hosszú Távú sárkányhajó Magyar Bajnokságon.