Életeket menthet a gyakorlás
Tűzoltók, katasztrófavédők és mentők együttműködése, személymentés, kárelhárítás, majd a tapasztalatok közös értékelése: szeptember 9-én egymást követően két katasztrófavédelmi gyakorlat is zajlott a városban és a vállalatnál.
Mint azt lapunknak Borbély Attila, az ISD DUNAFERR Zrt. biztonsági és védelmi igazgatója összefoglalta, reggel 8 órától egy ún. BVT-(belső védelmi terv) gyakorlat kezdődött a vállalat területén. Itt a feltételezett vészhelyzeti történés az ISD Power Kft. kamragáztartóján bekövetkezett baleset volt. Ezt a gyakorlatot a helyszínen, valós körülmények között, a szükséges védelmi erők bevonásával hajtották végre. A feltételezett szituáció egy gázömlés szimulálása volt, amely egy műszaki meghibásodás során alakult ki. A baleset következtében nagy mennyiségű kamragáz került a légtérbe és okozott személyi sérülést. A keletkezett kárt a létesítményi tűzoltóság szakemberei szakszerűen elhárították, és a két „sérült” mentése is megtörtént az üzemi mentőszolgálat kivonuló egységének segítségével.
A második történés a város területén zajló KVT-(külső védelmi terv) gyakorlat volt, amely ugyan nem igényelt tényleges beavatkozást, de a közreműködők köre kiegészült a mentésben és kárelhárításban résztvevő szervek védelmi egységeken túl az érintett önkormányzatok, vagyis Dunaújváros és Rácalmás önkormányzatának képviselőivel, a környező, felső küszöbértékű veszélyes üzemnek minősülő termelőegységek, valamint az érintett közüzemi szolgáltatók szakembereivel. Ebben a BVT-gyakorlatban megismert feltételezett szituáció annyival egészült ki, hogy a kedvezőtlen széljárás következtében a kiszabadult mérgező gázfelhő átlépte a DUNAFERR telekhatárát. Ilyen esetekben az a fő szempont, hogy a veszélyes anyagok által veszélyeztetett dolgozókat és lakosságot megóvják az üzemben váratlanul bekövetkezhető események káros hatásaitól.
A jelenlegi, és hasonló rendszeres gyakorlatok célja, hogy az említett szervezetek összehangolják tevékenységüket, amelyek egy ipari baleset esetén a lakosság védelmét biztosítják. Másrészt, a kiképzés során elsajátított ismeretek elmélyítésére, a külső védelmi tervekben megjelölt szervezetek egymás közötti, valamint a mentésben részt vevő más szereplőkkel való együttműködés gyakorlására, az alkalmazási készenlét időben történő elérésére és mindezek ellenőrzésére is lehetőséget biztosítanak ezek a gyakorlatok. Egy ilyen gyakorlat túlmutat a jogszabályban rögzített célon, hiszen a jól összehangolt akció egy esetleges káresemény bekövetkeztekor életeket menthet!
Borbély Attila igazgató megjegyezte, hogy mind a belső, mind a külső védelmi tervet a katasztrófavédelmi hatóság koordinálja, és egyben ellenőrzi is azok szakszerű végrehajtását. A védelmiterv-gyakorlat minősítése elfogadhatónak tekinthető, amennyiben az üzem üzemeltetője a gyakorlat során a meghatározott súlyos baleseti eseménysorok legalább egyikét a tervben meghatározottak szerint gyakoroltatja az arra kioktatottakkal, és a gyakorlat során a gyakorlatban részt vevők a tervben meghatározottak szerint cselekednek, továbbá nem tapasztalható semmilyen körülmény, ami egy feltételezett baleset során annak kimenetelét negatív irányba terelhetné. Ilyen lehet például a védőfelszerelés nem megfelelő használata. A DUNAFERR sikerrel teljesítette a fenti követelményeket, így a gyakorlat megfelelő minősítést kapott.
Szilágyi Irén
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnés miatt keresik Olíviát – jelentkezzen, ha tud róla!
2024. dec. 04.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése ügyében. Jelezze, ha tud a hollétéről – de már egy megosztás is közelebb vihet Olíviához.
Három személyautó és egy kisbusz karambolozott a 6-os főúton (FRISSÍTVE)
2024. dec. 04.
A személyi sérüléssel járó baleset helyszínén félpályán halad a forgalom. Gyorshír, egy diszkrét tanáccsal: vigyázzanak az utakon! (FRISSÍTVE)
DSTV: táblavadászok a megelőzésért
2024. dec. 02.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy ismét várta a lakosság visszajelzéseit a rendőrség. A Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért! elnevezésű kampány során problémásnak vélt útkereszteződésekről, táblákról, útburkolati jelekről tehettek észrevételeket a közlekedők. Hangkép.
Ketten akartak kirabolni egy kiskorút
2024. nov. 29.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt annak a férfinak a letartóztatását, aki társával egy 15 éves fiút akart kirabolni a városban. A történet egy környékbeli településen folytatódott nem békés mederben, értesült honlapunk.
Ismét számítanak a táblavadászokra!
2024. nov. 26.
Várja a lakosság visszajelzéseit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság. A "Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért!" kampánya már ismerősen csenghet a közlekedőknek, ugyanis harmadik alkalommal buzdítják őket arra, hogy bátran jelezzék észrevételeiket.
Gyalogosgázolás és teljes útzár az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. nov. 25.
Teljes szélességében lezárták a rendőrök az autópálya főváros felé tartó oldalát, közlekedők, figyelem, torlódásra és terelésre számíthatnak! (FRISSÍTVE!)
Megérkezett a hó – teljes erővel takarítanak (FRISSÍTVE)
2024. nov. 22.
Ahogy a hét eleji prognózisban jeleztük, befutott Tél tábornok első támadása. Vezessenek nagyon óvatosan, ha egyáltalán! (FRISSÍTVE)