Dunaújváros Hetilap

Főtemplomi mindenszentek, halottak napja

Öcaline - 2021. október 29. 15:45

"Adj irgalmat, adj nyugalmat, ó Atyánk, a lelkeknek" – ezzel a bibliai üzenettel várja a gyászolókat a mindenszentek ünnepén és a halottak napján a Krisztus Király Főtemplom.

Az urnatemető nyitva tartási idejét ideiglenesen megváltoztatják: a kibővített látogatási idő október 30-án, szombaton kezdődik és november 1-jéig, hétfőig, azaz a mindenszentek ünnepéig tart. Ekkor az urnatemető naponta 10 és 20 óra között látogatható az Aranyvölgyi oldal felől mágneskártya nélkül. Emellett a reggeli órákban 8-10 óra között a Szórád Márton út felől mágneskártyás belépésre is lehetőség nyílik. Mindezek mellett november 2-án, kedden, a halottak napján a parkolók felől 14-20 óra között mágneskártya nélkül, míg a Szórád Márton út felől mágneskártyával 8-14 óra között kereshetik fel a kegyhelyet a gyászolók.
Alkalmi miserend is várja a híveket: az évközi 31. vasárnap miséi mellett november 1-jén, hétfőn 9 órától, majd halottak napján, azaz 2-á, kedden 7.30 órakor kezdődik szentmise a főtemplomban.

(Fotó: Dunaújvárosi Plébánia)

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat

DSTV: átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat

2025. feb. 16.

Az írásos beszámolót már csütörtökön elolvashatták az érdeklődők, most azonban a DSTV felvételein is megmutatjuk a Dunaújváros Sportjáért díjainak átadását. Hangkép.

Feszültség a kereslet és kínálat között – ez jellemzi most a város ingatlanpiacát

Feszültség a kereslet és kínálat között – ez jellemzi most a város ingatlanpiacát

2025. feb. 14.

A magyar ingatlanpiac dinamikus változása tovább folytatódik az új év beköszöntével is. A piacot jelenleg ellentétes hatások érik – és ez rányomja a bélyegét a városi ingatlanpiacra is, derül ki a Creditline értékelése alapján készült összegzésből. Elemzés.

Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan értékesítésére

Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan értékesítésére

2025. feb. 14.

Dunaújváros önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a kizárólagos tulajdonában álló alábbi ingatlan értékesítésére. Figyelem, közeleg a határidő! 

Elfogadta a költségvetést a közgyűlés

Elfogadta a költségvetést a közgyűlés

2025. feb. 13.

Huszonkilenc napirend várt a képviselőkre a  csütörtöki közgyűlésen. A legfontosabb téma Dunaújváros 2025. évi költségvetési tervezete volt, amelynek tárgyalása nagyobb képviselői érdeklődést váltott ki, végül többséggel megszavazta, és így el is fogadta a testület a költségvetési rendeletet.

Egykori úszó és elhunyt jégkorongozó érdemelte a Dunaújváros Sportjáért díjat

Egykori úszó és elhunyt jégkorongozó érdemelte a Dunaújváros Sportjáért díjat

2025. feb. 13.

Sportlegendákat díjazott az önkormányzat: a dunaújvárosi jégkorong fontos személyisége, Győri Tamás Dunaújváros Sportjáért posztumusz elismerésben, míg Bene Vera, a helyi az úszósport meghatározó alakja Dunaújváros Sportjáért díjban részesült. A szféra legrangosabb önkormányzati elismeréseit Pintér Tamás polgármester adta át a csütörtöki közgyűlésen. 

Ötven év a vasműben, közel huszonöt az önkormányzat közgyűlésében

Ötven év a vasműben, közel huszonöt az önkormányzat közgyűlésében

2025. feb. 11.

Tóth Kálmán a 9-es választási körzet önkormányzati képviselője. Ő az, akinek a nevéhez különleges, vagy inkább nem hétköznapi számadatok is köthetők. Tóth Kálmán kis megszakítással 2002 óta, közel 25 éve önkormányzati képviselő, kereken 50 évet dolgozott a Dunai Vasműben. Talán kevesebben tudják róla, hogy Dunaújváros rekorder önkéntes véradója, már 156 alkalommal vállalta a „csapolást”.

Felújított padokkal a pihenni vágyókért

Felújított padokkal a pihenni vágyókért

2025. feb. 11.

Az életközösségek szépítéséhez nem kell mindig hatalmas beruházás. A közterületeken lévő padok felújítását már tavaly megkezdték a szakemberek, idén pedig városszerte folytatják. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester tájékoztatott a gondozási munkálatokról.