"Szólj be a papnak": aki szabad, annak mindent szabad?
Dunaújvárosba is ellátogat a Debrecenben zászlót bontott kezdeményezés: három gyülekezet képviselője vendégeskedik a Kaptárban szombaton. Kérdezz, beszélgess, szólj be!
A Szólj be a papnak című közösségi kezdeményezés Debrecenben bontott zászlót, ahol fiatal keresztyének úgy döntöttek, hogy az egyházias környezetből kimozdulva is lehet az élet nagy kérdésein keresztül Jézusról, hitelvekről, egyházi tanításokról beszélni. A Szólj be a papnak helyszínei kocsmák és fesztiválok, ahol az emberek "közvetlenbe kapcsolva" tudnak megismerkedni a történelmi egyházak képviselőivel és álláspontjukkal.
A Szólj be a papnak kezdeményezésről bővebben a sorozat blogfelületén tájékozódhatnak az érdeklődők!
A kezdeményezés most városunkba is elért: a Kaptár Music Pub ad otthont az estnek október 30-án, szombaton 18 órától – izgalmas kocsmai esték hangulatát ígérve. A görögkatolikus egyházat Kovács István parókus, az evangélikus gyülekezetet Stermeczki András lelkész, a református közösséget Czeglédi Péter Pál képviseli az eseményen – az est moderátora Dolmán Gábor lesz.
A DO-hoz eljuttatott szíves invitáció szerint az est központi témája a szabadság kérdésköre lesz. Mi is egyáltalán a szabadság? Van-e szabadság? Ha van, akkor mit szabad és mit nem? Egyáltalán, mindent szabad? Vagy a szabadságnak van határa? Lehet-e, kell-e, szabad-e a szabadságot korlátozni? Ezekhez hasonló érdekes kérdésekre is feleletet kaphatnak az érdeklődők.
Az alkalom során minden felekezet vezetője 5-6 percben ismerteti álláspontját az adott témában, majd pedig bárki bármilyen, a témához kapcsolódó kérdést feltehet, "beszólhat" a papnak!
Készítsd a kérdéseid, várd a választ – szólj be a papnak!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Húsvéti segítség a városlakóknak
2025. ápr. 16.
Városunkban is sokakat érint az a méltatlan helyzet, amikor az alapélelmiszerek megvásárlása fejtörést okoz. Ez országos szintű probléma, mondja Mezei Zsolt, aki a DK Fejér vármegye 4. választókerület elnökeként segített a kedd délutáni tojás- és tésztavásáron.
DSTV: megkezdődött a rendvédelmi hónap
2025. ápr. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a már zengetett elsősegélynyújtó versennyel megkezdődött a hagyományos rendvédelmi hónap sorozata városunkban. Az idei, immár 27. eseménysor színes kínálattal csalogat. Hangkép.
Közösségi díszítés a húsvét alkalmából (galériával)
2025. ápr. 15.
Ünnepi díszbe öltöztették városunk főterét a közelgő húsvét alkalmából. A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete óvodásokkal együtt szépítették meg a teret – igazi transzgenerációs közösségi program kerekedett.
Húsvét a templomban: nagyheti szertartások
2025. ápr. 15.
Már a virágvasárnappal megkezdődött a nagyheti szertartások sora a Krisztus Király Főtemplomban – összeállításunk az előttünk álló időszak eseményeit veszi sorra, az urnatemető rendjének változásával kiegészítve.
DSTV: életmentő fiatalok a Kultikban
2025. ápr. 15.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése: rekordszámú résztvevővel rendezte meg a felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny térségi fordulóját a Magyar Vöröskereszt. Harminckét csapat adott számot tudásáról a különféle állomásokon. Hangkép.
Együtt cselekedtek vízi értékünkért (galériával)
2025. ápr. 14.
Révbe ért a kezdeményezés – közös erővel tisztították meg a Duna-partot. A Kék Duna Projekt keretében iskolások és civil szervezetek képviselői lepték el a város vízparti betonkockáját, ahonnan zsákokkal felszerelkezve indultak el a tisztító akcióra még múlt pénteken.
DSTV: pályaorientáció a gyógyítás frontján
2025. ápr. 13.
Különleges sorozat kezdődött a Szent Pantaleon Kórházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény pályaorientációs programjának első állomására a pályaváltókat várták – méghozzá a "Merj váltani!" jelszavával. Hangkép.