Színes, fényes adventi forgatagra készülnek
Színpadi produkciók helyett mini korcsolyapálya, valamint színes, gazdag, fényes és látványos forgatag – ezt kínálja az advent időszakában a Városháza téren az önkormányzat.
A helyszínen tartott sajtótájékoztatót az adventi forgatag idei kínálatával kapcsolatos tervekről Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester ma kora délután. Mint kiderül, idén az önkormányzat és az Euroshow Kft. közös programsorozatára várják a városlakókat – amelyben több visszatérő elem mellett újítások is várhatók:
– A történelmi egyházak képviselőivel közös gyertyagyújtások lesznek minden vasárnap az ökumené szellemében a Városháza téren felállítandó adventi koszorúnál. Itt szeretném megjegyezni, hogy hasonló közösségi akciókat több városrészben is szervezünk, az például már biztos, hogy a tavalyi kezdeményezéshez hasonlóan a Római városrésznek is lesz adventi koszorúja. Színpadi programokkal, egész napos műsorfolyammal idén nem készülünk, de lehetőséget biztosítunk az iskoláknak, a város intézményeinek a bemutatkozásra a Városháza téren. Lesz viszont egy kis korcsolyapálya, ahol délelőttönként diákcsoportok veszik birtokba a felületet, délutánonként és este szabadkorcsolyázásra nyílik lehetőség – méghozzá terveink szerint úgy, hogy a gyerekek ingyen használhatják az egyébként terveink szerint februárig üzemelő létesítményt.
Az alpolgármester kiemelte: fényes, látványos és gazdag kiállítású ünnepi díszbe öltözik a Városháza tér, és természetesen árusok is kínálják portékáikat az adventi forgatagban:
– Természetesen még bármi közbeszólhat, de mindenképpen azt tervezzük, hogy karácsonyváró hangulatot teremtünk a térre – olyan forgatagra készülünk, amiért érdemes lesz egy-egy séta, közösségi program erejéig ellátogatni minden városlakónak.
A programot a vírushelyzet alakulásának függvényében módosíthatják, de a jelenlegi tervek szerint advent első vasárnapján, azaz november 27-én már kezdődik a sokadalom, és egészen aranyvasárnapig ível a történet. Sőt, az elképzelések szerint még tovább: szintén a lehetőségek függvényében, de egy nagy óévbúcsúztató bulit is tervez a Városháza térre az önkormányzat.
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Segítették a nyuszi munkáját
2025. ápr. 18.
Húsvéthoz közeledve az üzletek megtelnek csalogató falatokkal, a polcokon sorakoznak a sonkák és az édességek. A gyerekeket rendszerint a húsvéti nyuszi is meglepi apróságokkal – az önkormányzat pedig városszerte segítette a munkáját.
Húsvét alkalmából segített az Adománykuckó
2025. ápr. 18.
Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő közreműködésével két hagyomány is folytatódott a Római városrészben. Az Adománykuckó csapata ételcsomagokkal segítette a rászorulókat, a képviselő pedig plüssökkel lepi meg a gyerekeket.
Szombaton pótolják a lomtalanítást a Technikum városrészben!
2025. ápr. 18.
Folytatódik az önkormányzat tavaszi sorozata, a múlt héten elmaradt lomtalanítást ezen a szombaton pótolják – négy gyűjtőpont lesz, elektronikai hulladék is leadható!
A biztonságunkért dolgoznak minden nap
2025. ápr. 18.
A csütörtöki közgyűlésen átadták a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat. Az elismerést az idei évben Dávid Béla a Közbiztonsági Bizottság egykori kuratóriumi elnöke, Ladányi Lajos rendőr törzszászlós és Bubelka Máté tűzoltó főtörzsőrmester érdemelte ki. Az elismeréseket Pintér Tamás polgármester adta át.
Mezei Zsolt: "Most az egyszer hallgassanak ránk vasmű ügyben!"
2025. ápr. 17.
Április 16-án a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. „f.a.” és a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. „f.a.” felszámolóbiztosai a 2012. évi munka törvénykönyve csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályainak megfelelően bejelentették a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékukat.
Díjátadások és pénzügyi döntések a közgyűlésen
2025. ápr. 17.
Ünnepi percekkel kezdődött a közgyűlés csütörtöki ülése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat, majd a testület 23 napirendi pontot tárgyalt meg nyílt ülésen, hármat pedig zárt ajtók mögött.
Újra mérgezik a városi kutyákat – nyomravezetői díjat ajánl fel az önkormányzat!
2025. ápr. 17.
Sajnálatos módon ismét előkerült Dunaújvárosban, hogy ismeretlen elkövető mérget helyez el a felső Duna-parti kutyafuttató területén. A lelketlen cselekmény következtében kutyák pusztulnak el – az önkormányzat újra lépett a tettes ellen.