Átvette a DVG Zrt. a Verebély úti erőművet (galériával)
A létesítmény október közepe óta nem termel, az átvételkor az épületben kaotikus állapotok uralkodtak, számol be a részletekről a város hivatalos oldala.
Birtokon belül került a DVG Zrt. a Verebély László úti erőműben – az átvételről szóló összeállítás percekkel ezelőtt élesedett a város hivatalos oldalán. A beszámoló szerint a létesítményben október 19. óta nem folyt termelés, az épületen belüli állapotokat a mellékelt fotók jól illusztrálják. Bár hintót és félbevágott autót ezúttal nem találtak a vagyonkezelő szakemberei, de akadt a merítésben szemetesnek használt akkumulátor, valamint szétszerelt gépek sora is.
A DVG Zrt. munkatársai azonnal megkezdték az állapotfelmérést, valamint az erőmű rendbetételét, hogy mielőbb be lehessen kapcsolni a városi távhőhálózatba. Ezzel a lépéssel a DVG Zrt. mindhárom dunaújvárosi erőművet átvette – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben ezekben a DVCSH Kft. soha nem termelt, ezt más cégek végezték, akiktől a DVCSH Kft. július 1-je előtt megvásárolta a megtermelt hőt. A három erőművel a leghidegebb időszakban is biztosítható a városi távhőellátás, nyomatékosítja a hivatalos összegzés.
Amennyiben bármilyen műszaki problémát észlelnek, kérik, haladéktalanul jelezzék a DVG Zrt. műszaki ügyeletén a 20/367-4025-ös telefonszámon.
(Forrás és fotók: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója
2025. nov. 11.
Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!
Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják
2025. nov. 11.
Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.
Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze
2025. nov. 11.
Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.
"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)
2025. nov. 10.
Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.
DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt
2025. nov. 09.
Az eseménytől már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése: a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a Pentele Baráti Kör a közelmúltban. A világháborúk áldozatai előtt hajtottak főt, a három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak. Hangkép.
Menet után közös imádságot szerveztek a Rubljov-hasonmás ikon megérkezésekor
2025. nov. 08.
Rendkívüli kegytárgy tett rövid zarándokutat a Mondbach-kúria udvaráról a görögkatolikus templomba még múlt pénteken. Andrej Rubljov Szentháromság című ikonjának magyar felirattal ellátott másolata országos körút állomásaként érkezett a helyi közösséghez.
"Eljönnek hozzánk az őszi csodák..." (galériával)
2025. nov. 08.
Folytatták a nemes tradíciót, fáklyákkal, műsorral, szép szavakkal emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eltiprására a forradalmi emlékműnél tegnap délután. A szabadság városának emléke töretlenül él. (Részletes beszámolóval később jelentkezünk!)










