Kötelező a győzelem
A sereghajtó Győr ellen játssza idei első bajnoki mérkőzését a DFVE felnőtt női vízilabda csapata szombaton délelőtt tizenegy órától.
Kép: DO-archív
Közel egy hónapja, a Magyar Kupa nem túl szép emlékű döntőjében ugrott utoljára medencébe tétmeccsen a DFVE felnőtt női vízilabda csapata. A finálé után pár nap pihenőt kaptak a játékosok, ám ezt követően újra beleálltak a munkába, ugyanis bőven akad még feladata a csapatnak a szezon hátralévő részében, mely a bajnokságban és a nemzetközi kupában is komoly kihívásokat tartogat vízilabdázóink számára.
Igaz ez még úgy is, hogy az év első bajnoki találkozója nem ígérkezik nehéznek, mivel szombaton délelőtt tizenegy órától a Győr elleni hazai összecsapással kezdi meg a 2022-es esztendő küzdelmeit együttesünk. Az újonc Rába-parti gárda hét mérkőzést követően hét vereséggel áll a bajnoki tabella legvégén, így a papírforma és a két csapat közti tudáskülönbség alapján nem okozhat gondot Gurisatti Grétáéknak a három bajnoki pont megszerzése sőt, a mieink fölényes győzelmén kívül minden más eredmény komoly meglepetést jelentene.
A gyakorlásra, játékba rázódásra azonban mindenképpen jó alkalmat nyújt a szombati összecsapás, ugyanis jövő hét szerdán már lényegesen nehezebb feladat vár a csapatra, mely a listavezető, s az idei bajnoki szezonban még hibátlan UVSE otthonában folytatja a pontvadászatot.
A rovat további hírei: Sport
Felemás forduló a Győr ellen
2025. nov. 14.
A DFVE serdülő leány vízilabdázói elszenvedték első vereségüket, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Győr ellen a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.
Dunaújvárosi éremeső Szederkényben
2025. nov. 13.
Összesen húsz dobogós helyezéssel zárták Szederkényben megrendezett Tini Kupát a Dunaújvárosi Lábtoll-labda SE tehetséges versenyzői.
DAB-siker a dunaújvárosi rangadón
2025. nov. 13.
Gólzáporos mérkőzést játszott egymással a két dunaújvárosi csapat az Andersen Ligában, s a csatából ezúttal a DAB-ASP jött ki győztesen.
Hibátlan hazai forduló
2025. nov. 12.
A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom együttese értékes győzelmet aratott a csapatbajnokságok legutóbbi fordulójában a mögöttünk hagyott hétvégén.
Debreceni továbbjutás a kupában
2025. nov. 12.
A szettsiker összejött a DKSE fiataljainak, de a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját is megnyerte a DEAC, mely kettős sikerrel jutott be a sorozat következő fordulójába.
Megtörte a rossz sorozatát a DAB
2025. nov. 12.
Stabil védekezéssel, Szücs remek védéseivel, igazi csapatjátékkal sikerült legyőznie a DAB jégkorongozóinak az UTE gárdáját az Erste Liga hétközi fordulójában.
Ismét remekeltek a DKSE birkózói
2025. nov. 11.
Több érmes helyezéssel zárták a mögöttük hagyott két viadalt a DKSE korosztályos birkózói.








