Lakatokat feszítettek, lakat alá kerültek
24 órán beül elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik a gyanú szerint egy dunaújvárosi társasház pincéjéből több értékes tárgyat loptak el.
Az elfogás híréről a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata adott tájékoztatást. A szóvivői összegzés szerint a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt kezdődött büntetőeljárás ismeretlen tettesek ellen csütörtökön. Aznap több helybéli illetőségű sértett tett feljelentést a rendőrkapitányságon arról, hogy József Attila utcai társasházuk pincerészébe ismeretlenek behatoltak, és onnan különféle ingóságot vittek el.
A dunaújvárosi rendőrök a bejelentéseket követően haladéktalanul a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtésbe kezdtek, elemezték a bűncselekmény helyszínének közelében lévő térfigyelő kamerák felvételeit, nyomokat kutattak és kikérdezték a lakókat. A nyomozók munkája az első bejelentéstől számított 24 órán belül eredményre vezetett – azonosították, majd felkutatták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatba hozható 26 éves és 33 éves helyi férfit.
A nyomozás adatai szerint a két féri szerdára virradó éjszaka hatolt be a dunaújvárosi társasház lakásaihoz tartozó pincerészbe úgy, hogy a lakatpántot lefeszítették, majd több százezer forint értékben vittek el kerékpárt, horgászfelszereléseket, karórát, játékot.
A rendőrök a helyi zálogházban megtalálták az ellopott dolgok egy részét – majd le is foglalták, hogy később visszaadják a tulajdonosoknak.
A nyomozók a tolvajokat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és egyikőjüket – tekintettel arra, hogy ellene a Dunaújvárosi Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki lopás vétség és további bűncselekmények miatt – kihallgatását követően büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!
2025. okt. 16.
A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.
Távolt tarthatják a bántalmazó testvért
2025. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.
Súlyos baleset Köztársaság útnál
2025. okt. 11.
Rolleres ütött el a zebrán átkarikázó kerékpárost a Köztársaság út és a Derkovits utca kereszteződésében ma délelőtt. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, értesült a DO.
Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban
2025. okt. 09.
Személyi sérüléssel járó baleset történt az Aranyvölgyi és a Magyar út kereszteződésénél ma kora este.
Nyerges vontató égett az M6-oson
2025. okt. 07.
A nem mindennapi tűzeset miatt Dunaújvárosnál, a sztráda Pécs felé vezető szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani, adta hírül a katasztrófavédelem gyorsjelentése.
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. okt. 07.
Alig kezdődött el a fűtési szezon, máris regisztrálták az első életmentő esetet: Pusztaszabolcson, egy családi házban szólalt meg az érzékelő még pénteken délután. Négy személy, köztük három gyerek hagyhatta el az épületet baj nélkül, értesült a DO.
Eltűnés miatt keresik Hajdu Gabriellát (FRISSÍTVE)
2025. okt. 06.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét: a 38 éves nő elérhetetlenné vált, rokonai több hónapja keresik, a felkutatására tett intézkedések eddig nem jártak eredménnyel. Ha tud róla, jelentkezzen – és már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)