Együttműködnek a DVSC-vel
Borgyos Panna mellett Arany Rebeka és Poczetnyik Luca is a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatánál pallérozódhat a következő szezonban.
Kép forrása: DVSC Kézilabda Kft.
Debrecenben látogatott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése ma délelőtt, számolt be róla az egyesület hivatalos honlapja, ahonnan megtudhattuk, hogy a két klub egy olyan együttműködési megállapodást írt alá, mely értelmében a DVSC Schaeffler felnőtt keretéhez tartozó, de kevesebb játékpercet kapó fiatal játékosai kölcsönszerződés értelmében a DKKA-nál kapnak lehetőséget a jövőben. A megállapodást a Kohász részéről Bulath Anita szakmai igazgató, míg a debreceniektől Ábrok Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője írta alá, s mint azt utóbbi elmondta, amennyiben egy játékossal hosszú távon számolnak, de az első keretben még nem játszana eleget, akkor egy első osztályú klubnál kap lehetőséget, ahol fejlesztik és képzik, s arra, hogy ez a Kohásznál megvalósul, Bulath Anita szakmai igazgató személye jelenti a garanciát.
Bulath Anita kiemelte, hogy ebből a megállapodásból mindkét klub, illetve a játékosok is profitálhatnak a jövőben.
– Ez egy nagyon nagy lehetőség számunkra, amely talán példa nélküli az első osztályban. A hozzánk érkezőknek adott lesz a lehetőség a fejlődésre, hiszen hiányposztra érkeznek. Azt gondolom, hogy ebből a játékosok, a klubok, az egész magyar kézilabda is profitálhat. A szurkolók között is jó a viszony, emlékszem, mikor EHF Kupát nyertünk, nagy sok debreceni jött el nekünk szurkolni. Remélhetőleg hosszú távú lesz a kapcsolat a két klub között!
A megállapodás nem csak a két gárda közötti szorosabb együttműködést hivatott erősíteni, de döntés született arról is, hogy idén nyártól újabb két játékos érkezik kölcsönbe Debrecenből a Kohászhoz, ugyanis Borgyos Panna a következő szezont is Dunaújvárosban tölti, s mellé csatlakozik további két fiatal tehetség, Arany Rebeka és Poczetnyik Luca is.
A rovat további hírei: Sport
Szerelmük a Duna és a túrázás
2025. júl. 28.
Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.
Elkészült a DAB felkészülési programja
2025. júl. 28.
Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.
Győzelemmel kezdett a DFC
2025. júl. 28.
Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.
Újra bizonyítottak sárkányhajósaink
2025. júl. 27.
Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.
Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok
2025. júl. 26.
Hosszú kihagyás után, egy jó gyakorlattal tért vissza a nemzetközi mezőnybe a DKSE tornásza, Kovács Zsófia.
Jobban hajráztak az ukránok
2025. júl. 26.
Hiába küzdött remekül, az ukránoktól is kikapott a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
Hazatértek a vb dunaújvárosi hősei (galériával)
2025. júl. 25.
A DFVE mellett városunk vezetése is köszöntötte a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait a Fabó Éva Sportuszodában pénteken délelőtt.