"Zászlók a szélben…"
Tavaly óta a város több pontján is zászlók kerültek a korábban üresen árválkodó zászlórudakra. De végre a Városháza épületére is került egy olyan zászlótartó, ami méltó egy megyei jogú városhoz. Pintér Tamás elmondta: tudja, hogy vannak ennél fontosabb dolgok is, de az ilyen apróságok miatt lesz szebb, méltóbb Dunaújváros.
A polgármester hozzátette: az különösen méltatlan volt, hogy eddig Dunaújváros zászlaja nem volt kitűzve a Városháza épületére. A település zászlója még a legkisebb falu önkormányzatának épületére is ki van tűzve, sajnos ez Dunaújvárosban eddig nem volt így, dacára annak, hogy egy nagy megyei jogú város vagyunk. Sok tekintetben szépen ápoljuk hagyományainkat, a 70 éves város sok-sok emlékét, de vannak területek, ahol vannak hiányosságok, ilyen volt ez is – mondta lapunknak Pintér Tamás.
A polgármester hozzátette: ilyenkor rendre megkapja a városlakóktól, hogy „Ez volt a legnagyobb probléma a városban?”. Természetesen nem, de úgy gondolja, hogy azért jó itt élni, és végigmenni ennek a városnak az utcáin, mert mindenhol találkozhatunk valami hasonló különlegességgel – érvelt Pintér Tamás.
A város első embere megmutatta azt is, hogy a Béke téren található Lajos-köveknél is felállítottak egy zászlórudat, amin Magyarország címeres zászlója díszeleg, a területen a közeljövőben lesz még néhány változás, hogy amikor idén augusztusban ide érkeznek a lovas zarándokok, már egy méltó terület várja őket, amit a dunaújvárosiak egész évben élvezhetnek majd.
Szintén került egy zászlórúd az Október 23-a térre, az ’56-os emlékműhöz, ahol lyukas lobogót fúj a szél.
Ezen kívül a város több pontján már korábban rendbe hozatta az önkormányzat a korábban üresen árválkodó zászlórudakat. Pintér Tamás ezzel kapcsolatban elmondta, nagyon gyászos képet nyújtanak azok a rudak, amelyek akár évtizede már zászló nélkül állnak. Ezeknek a rendbehozatala bár egyszerűnek tűnik, néha igen költséges feladat, de mégis fontos, hiszen ezek is sokat hozzátesznek ahhoz, hogy egy-egy terület rendezett, szép legyen.
Tavaly ennek keretében kerültek lobogók az uszoda elé (ezek közül kettő éppen javítás alatt van, mert a közelmúltban a viharos szél megrongálta), a Városházával szemben lévő rudakra és a Magyar út és Aranyvölgyi út találkozásához. Ami pedig szintén nagyon szép látvány, hogy végre a ’48-as emlékműnél is állandóan fent van a piros-fehér-zöld magyar trikolór.
A polgármester hozzátette: szeretnék tovább folytatni ezt a munkát is, hogy ne legyen a városban olyan zászlórúd, amelyik csupaszon rozsdásodik és csak rontja a városképet.
Ehhez várja a városlakók jelzéseit is, a munkát pedig a források fényében elvégzik.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat
2025. feb. 16.
Az írásos beszámolót már csütörtökön elolvashatták az érdeklődők, most azonban a DSTV felvételein is megmutatjuk a Dunaújváros Sportjáért díjainak átadását. Hangkép.
Feszültség a kereslet és kínálat között – ez jellemzi most a város ingatlanpiacát
2025. feb. 14.
A magyar ingatlanpiac dinamikus változása tovább folytatódik az új év beköszöntével is. A piacot jelenleg ellentétes hatások érik – és ez rányomja a bélyegét a városi ingatlanpiacra is, derül ki a Creditline értékelése alapján készült összegzésből. Elemzés.
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan értékesítésére
2025. feb. 14.
Dunaújváros önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a kizárólagos tulajdonában álló alábbi ingatlan értékesítésére. Figyelem, közeleg a határidő!
Elfogadta a költségvetést a közgyűlés
2025. feb. 13.
Huszonkilenc napirend várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen. A legfontosabb téma Dunaújváros 2025. évi költségvetési tervezete volt, amelynek tárgyalása nagyobb képviselői érdeklődést váltott ki, végül többséggel megszavazta, és így el is fogadta a testület a költségvetési rendeletet.
Egykori úszó és elhunyt jégkorongozó érdemelte a Dunaújváros Sportjáért díjat
2025. feb. 13.
Sportlegendákat díjazott az önkormányzat: a dunaújvárosi jégkorong fontos személyisége, Győri Tamás Dunaújváros Sportjáért posztumusz elismerésben, míg Bene Vera, a helyi az úszósport meghatározó alakja Dunaújváros Sportjáért díjban részesült. A szféra legrangosabb önkormányzati elismeréseit Pintér Tamás polgármester adta át a csütörtöki közgyűlésen.
Ötven év a vasműben, közel huszonöt az önkormányzat közgyűlésében
2025. feb. 11.
Tóth Kálmán a 9-es választási körzet önkormányzati képviselője. Ő az, akinek a nevéhez különleges, vagy inkább nem hétköznapi számadatok is köthetők. Tóth Kálmán kis megszakítással 2002 óta, közel 25 éve önkormányzati képviselő, kereken 50 évet dolgozott a Dunai Vasműben. Talán kevesebben tudják róla, hogy Dunaújváros rekorder önkéntes véradója, már 156 alkalommal vállalta a „csapolást”.
Felújított padokkal a pihenni vágyókért
2025. feb. 11.
Az életközösségek szépítéséhez nem kell mindig hatalmas beruházás. A közterületeken lévő padok felújítását már tavaly megkezdték a szakemberek, idén pedig városszerte folytatják. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester tájékoztatott a gondozási munkálatokról.