"Lélekvirágok, kocka állatok" – tömeges jelenlét (galériával)
Átütő sikert hozott a közműalagutak szellőzőinek színesítésére kiírt alkotópályázat – a beérkezett művekből a Széchenyi gimnázium Szivacs Galériájában nyílt kiállítás ma délelőtt.
Több mint száz tervezet közül választhattak a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány munkatársai, akik április végéig várták az általános iskolák és középiskolák diákjaitól azokat a kreatív terveket, amelyek legjobbjai a város közműalagútjainak szellőzőit díszítik majd a Béke városrészben.
A Lélekvirágok, kocka állatok című pályázat színes, gazdag, valóban kreatív és látványos kollekciót eredményezett, a beérkezett művekből pedig ma délelőtt kiállítás nyílt a Széchenyi gimnáziumban. A Szivacs Galériában rendezett esemény elején a Pocsai Mária felkészítésével működő Pántlika népdaléneklő csoport – Csikós Napsugár, Jámbor Zsófi, Késmárky Lili – valamint a citerán közreműködő Urbán Panka adott rövid, de hangulatfestés terén csillagos ötöst érdemlő műsort, majd Kratzmajer Zoltán igazgató köszöntötte a résztvevőket. Mint kiemelte, imponáló volt a fiatalok lelkesedése – a gimnázium első embere felsorolta a város és a térség azon intézményeit, ahonnan szó szerint tömegével érkeztek pályaművek a felhívásra.
Szintén a pályázók ötletességét és alkotókedvét emelte ki Orosz Csaba önkormányzati képviselő, aki ezúttal a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány képviseletében, a kezdeményezés egyik ötletgazda-kurátoraként méltatta a diákok aktivitását:
– Sok szép munka született, ami nem csak azt igazolja, hogy a fiatalok kifogyhatatlanok a kreatív ötletek terén, de azt is, hogy szívesen állnak egy-egy, a környezetüket szó szerint színesítő program mellé. Láttam, ahogy a megnyitó előtt a gimnazisták már körbejárták a pályázati kiállítást, a részükről tapasztalt mosolyokért és érdeklődésért már megérte kirukkolni a kezdeményezéssel!
A díjátadón Rohonczi István ROHO képzőművész is hangsúlyozta: a kiírásra érkezett pályaművek legjobbjait díjazták, egyúttal már az is körvonalazódik, a beérkezett művek közül mely lélekvirágok és kocka állatok színesítik majd a Béke városrészi közműalagutak fém szellőzőit.
A legjobb pályaművek megvalósulásáig ívelő program nyitánya tehát fényes sikert hozott – a részletekről meséljenek a képek!
UPDATE – Itt a díjazottak teljes listája
A pályázaton kimagasló eredményt elért diákok névsorát intézményi bontásban közöljük!
Arany János Általános Iskola
Bényei Sára, Asztalos Lívia, Nedesoczki Ádám Mihály
BIROK Szabó Magda Tagintézménye
Farkas Elizabet, Lollok Vivien
Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola
Nikolics Sanel, Somogyi András Ádám, Vicsotka Martin
Jankovich Miklós Általános Iskola (Rácalmás)
Enyed Eliza, Sándor Anna, Budai Gabriella Panna
Móricz Zsigmond Általános Iskola
Böröczi Barnabás, Nagy Jonka, Fekete Gergő
Pannon Oktatási Központ Gimnázium
Bíró Borbála, Rend Viola, Nagy Panka
Petőfi Sándor Gimnázium (Sárbogárd)
Horváth Liza Zsófia, Dániel Dóra Jázmin
Széchenyi István Gimnázium
Juhász Maja Gerda, Koppányi Eszter, Kovács Botond, Golubov Csenge, Gyöngyösi Levente, Bózon Zoé
Vasvári Pál Általános Iskola
Boldi Orsolya
Gratulálunk a díjazottaknak!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Hamlet szindróma"
2025. jún. 22.
Minden szempontból drámai hangütésű darabbal zárja az évadot a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
DSTV: haza pályán muzsikált a Quimby
2025. jún. 22.
Kitüntetett szerepet kapott a Quimby zenekar az Ambrózia Fesztiválon, derül ki a DSTV összegzéséből. A városunkban alakult banda két alapemberét sikerült elcsípni a "hazai pályán" rendezett múlt vasárnapi koncert előtt. Hangkép.
DSTV: a Martinász története
2025. jún. 20.
Folytatja a város köztéri szobrait bemutató sorozatot a DSTV csapata. A Szoborváros harmadik részében a Martinász-szoborhoz és a Borovszky emlékparkhoz látogattak el – Hodik Mónika történész-muzeológus kalauzolásával. Hangkép.
DSTV: rádiótörténelmi csemegék
2025. jún. 18.
Sok érdeklődőt vonzott az Intercisa Múzeum új időszaki kiállítása, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben Szól a rádió – fejezetek a rádiózás történetéből címmel nyílt bemutató, régi kincsek egész sorát vonultatva fel a vendégeknek. Hangkép.
"Múzeumok Éjszakája": gazdag lesz a kínálat
2025. jún. 17.
Folytatják az elmúlt esztendők hagyományát, ismét kitárják kapuikat az intézmények a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozatban. Gőzerővel készülnek a dunaújvárosi bázisok is!
DSTV: a színpadosok is vizsgáztak
2025. jún. 17.
Folytatódott az évzáró bemutatók sora a Violin Alapfokú Művészeti Iskola növendékei számára, derül ki a DSTV összegzéséből. A színházi tagozatban tehetségüket bontogató fiatalok a hagyományokhoz híven a Bartók stúdiótermében vizsgáztak a közelmúltban. Hangkép.
"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát
2025. jún. 16.
Mikortól irodalom és meddig dokumentum? Mennyire személyes és mennyire valós? Súlyos kérdések egész sorára kaptak választ első kézből az érdeklődők a József Attila Könyvtár könyvheti sorozatának múlt keddi eseményén.