Négy hónap egy dán népfőiskolán – várják a jelentkezéseket
Dunaújvárosi fiatalok előtt is nyitott az a program, amelyre jelentkezőket vár a Mezőföld Népfőiskolai Társaság – a négy magyar résztvevő négy hónapot tölthet egy dán népfőiskolán augusztustól decemberig. Ragadd meg az alkalmat – jelentkezz!
A vírus világjárvány korlátozásai után újra megnyíltak a lehetőségek a korábban is nagyon eleven dán-magyar népfőiskolai kapcsolatok előtt, tudatta a DO-val Ács Sándorné, a hantosi népfőiskola titkára.
Ragadd meg az alkalmat!
Mint kérdésünkre elmondta, négy magyar fiatalt delegálhatnak a Dániába népfőiskolára tanulni –ráadásul ezúttal egy újonnan indult intézmény szolgál helyszínül a programnak:
– Nem véletlenül hirdettük a "Ragadd meg az alkalmat!" szlogennel a kezdeményezést – biztos vagyok benne, hogy ahogy korábban, úgy most is életre szóló élményekkel, hasznos és jól hasznosítható tudással vértezi föl a résztvevőket a kurzus, amelyre a Hojskolen Mors várja őket augusztus 7-től december 17-ig. A programra 18 év feletti, angolul jól tudó magyar fiatalok jelentkezhetnek. Már a helyszín is varázslatos, hiszen Mors még dán viszonylatban is különleges hely Vestjyllands félsziget legészakibb részén – sziget a félszigeten, körös-körül a tengerrel!
Demokráciapróba
A Mezőföld Népfőiskola Társaság felhívásának kulcsmondata: "Ha fel akarod fedezni rejtett képességeidet, meg akarod ismerni önmagadat egy nemzetközi közösségben, ha szeretnéd megtapasztalni egy 150 éve jól működő demokrácia mindennapjait, ha érdekel a világ egyik legfejlettebb, legboldogabb, legdemokratikusabb országa, jelentkezz!"
Jelentkezni a népfőiskolai társaság elérhetőségein lehet – a 30/385-1379-es telefonszámon, illetve a kishantosvk@gmail.com e-mail címen. Figyelem, fontos: a jelentkezési határidő július 13., szerda 12 óra.
A jelentkezés során a kitöltött és aláírt jelentkezési lap mellé kézzel írt (!!!) bemutatkozást várnak magyarul, és ugyanezt a bemutatkozást gépelve angolul is. A személyes meghallgatás július 14-én, csütörtökön 11 órától lesz Kishantoson – ez kötelező program, pótmeghallgatásra az idő rövidsége miatt nem lesz lehetőség –, és még aznap kihirdetjük, hogy ki utazhat Dániába.
Felkészülni, és start az "életiskolába"!
A kiutazó diákokat a kishantosi népfőiskolán felkészítik, hazatérés után pedig személyes beszámolót kérnek – és közösen értékelik a programot. A felkészítő programot augusztus 2-án 10-15 óra között rendezik – részvétel a program része, a kiutazás feltétele.
A dán népfőiskola: "iskola az életért". Egy iskola, mely minden diák álma: nincs osztályzat, nincs vizsga, a diák saját örömére tanulja a maga választotta tárgyakat. A tanár egyenrangú félként, barátként vezeti be a diákot a választott témákba. Sok-sok beszélgetés, vidámság – a szellem és a kéz együttes munkája, test és lélek harmóniája, ezt kínálja a dán népfőiskola. Szakmát, bizonyítványt nem ad, de megtanít önmagad és a közösség számára hasznos életet élni.
A népfőiskolán az oktatás nyelve dán (!), de nem kell tudni dánul, mert sok magyarázat lesz angol nyelven, és a diákok segítségére is számítani lehet – ez kiváló lehetőség nyelvgyakorlásra és egy nemzetközi közösségben történő boldogulásra.
A nyelvi korlátok miatt a magyar diákok azokat a tantárgyakat választhatják, melyekhez nem szükséges sok nyelvtudás, például: zene, film, természetjárás, permakultúra, színház. A diákoktól elvárják az aktív részvételt az iskolán folyó tevékenységekben – beleértve a konyhai munkát és a takarítást, valamint az iskola írott és íratlan szabályaihoz történő alkalmazkodást.
Költséges mutatók
A Hojskolen Mors ösztöndíjat biztosít négy magyar fiatal számára – tehát a magyar diákoknak nem kell részvételi díjat fizetni, így a szállás, étkezés mellett az oktatás is ingyenes lesz számukra. A költségek, amiket a diákoknak kell mindenképpen állni: útiköltség (a ki-, és hazautazást mindenki magának szervezi meg), valamint egy, a programban szereplő külföldi kirándulás költsége – 1 hét Rómában – 2500 dán korona.
Ezen felül a zsebpénzt mindenkinek igény szerint magának kell biztosítani, de mivel az iskolán teljes ellátást kapnak a diákok, ez nem túl nagy összeg. A külföldi tanulás időtartamára vonatkozó egészségügyi biztosítást is egyénileg intézik a résztvevők.
Vár Dánia – jelentkezz!
(Fotók: Hojskolen Mors)
A rovat további hírei: Közélet
Közösségi díszítés a húsvét alkalmából (galériával)
2025. ápr. 15.
Ünnepi díszbe öltöztették városunk főterét a közelgő húsvét alkalmából. A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete óvodásokkal együtt szépítették meg a teret – igazi transzgenerációs közösségi program kerekedett.
Húsvét a templomban: nagyheti szertartások
2025. ápr. 15.
Már a virágvasárnappal megkezdődött a nagyheti szertartások sora a Krisztus Király Főtemplomban – összeállításunk az előttünk álló időszak eseményeit veszi sorra, az urnatemető rendjének változásával kiegészítve.
DSTV: életmentő fiatalok a Kultikban
2025. ápr. 15.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése: rekordszámú résztvevővel rendezte meg a felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny térségi fordulóját a Magyar Vöröskereszt. Harminckét csapat adott számot tudásáról a különféle állomásokon. Hangkép.
Együtt cselekedtek vízi értékünkért (galériával)
2025. ápr. 14.
Révbe ért a kezdeményezés – közös erővel tisztították meg a Duna-partot. A Kék Duna Projekt keretében iskolások és civil szervezetek képviselői lepték el a város vízparti betonkockáját, ahonnan zsákokkal felszerelkezve indultak el a tisztító akcióra még múlt pénteken.
DSTV: pályaorientáció a gyógyítás frontján
2025. ápr. 13.
Különleges sorozat kezdődött a Szent Pantaleon Kórházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény pályaorientációs programjának első állomására a pályaváltókat várták – méghozzá a "Merj váltani!" jelszavával. Hangkép.
A kulturális élet jeles színhelye a múzeum
2025. ápr. 12.
Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester látogatott el az Intercisa Múzeumba péntek délelőtt. Farkas Lajos igazgatóval egyeztettek a múzeum helyzetéről, az intézmény programjairól és a terveikről.
Munkálatok miatt lezárják a Martinovics egy szakaszát – változik a buszközlekedés!
2025. ápr. 11.
A DVG Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy távhővezeték csere miatt a Martinovics utca egy szakaszának lezárására kell számítani április 14. és 23. között. Itt az összes fontos tudnivaló!