Minden követ megmozgat a polgármester a postáért
A Magyar Posta vezetője végén tájékoztatta az ország 210 településének polgármesterét, hogy takarékossági okok miatt bezárnak 366 hivatalt az országban. Köztük a Dunaújváros 8-ast, azaz a Spar áruházban lévőt, a Béke városrésziek postáját.
Aztán november 12-től pedig valóban bezárt a postahivatal a Béke városrészben. Furcsa is bemenni úgy a Sparba, hogy zárva a posta, és tudni azt, hogy egy darabig nem nyit ki. Talán majd tavasszal. Addig pedig a Békéből be kell menni a belvárosba ügyeket intézni.
Egy darabig nem nyit ki, ha csak…
Pintér Tamás polgármester november első napjaiban pont a 8-as postán adott fel egy levelet Tóth Kálmán és Dr. Székely Károly városrészi képviselők társaságában, amiben kérte, hogy ne zárják be a hivatalt, ráadásul a 8-as posta semmiképp nem alacsony forgalmú, ahogyan ezt korábban hivatkozták. Az egyik érvünk mindenképpen az, hogy már eddig is komoly támogatói voltunk a Magyar Postának, ugyanis Dunaújváros Önkormányzata már jelenleg is három olyan postát üzemeltet, amelynek bezárásáról korábban döntött a Magyar Posta Zrt., ez éves szinten több, mint 30 millió forintos kiadást jelent városunknak. A mostani döntés után Dunaújvárosban öt működő posta marad, amelyből hármat üzemeltet önkormányzatunk és mindössze kettőt a Magyar Posta Zrt.
Új fejlemény
Az a bizonyos november elején feladott levél eljutott Fónagy János miniszterhelyetteshez, akivel már Budapesten folytatta a tárgyalásokat Pintér Tamás:
– Áttekintettük a helyzetet Fónagy Jánossal. Az ajánlat szerint az újranyitásra akkor van a legnagyobb esély, ha a fenntartási költségekbe az önkormányzat is beszáll. Ezzel elvi problémám van, mert már évek óta az önkormányzat működteti a technikumi, az óvárosi és a barátság városrészi postákat, vagyis a városban ma is működő 5 postából hármat, miközben ez állami feladat lenne. A helyzet viszont megoldást kíván, ezért a miniszterhelyettessel abban állapodtunk meg, hogy folytatjuk a tárgyalásokat annak érdekében, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást. Fónagy János annak idején az Ózdi Kohászati Üzem jogtanácsosa volt, így jól ismeri a kohászatot, Dunaújvárost és a Dunaferr helyzetét. Örömmel hallottam, hogy ő is drukkol a vasműnek, hogy talpra tudjon állni a mostani nehéz helyzetéből. Egy biztos: nincs politikai vagy személyes szempontom, rajtam nem múlik sem a béke városrészi posta, sem a Dunaferr helyzetének rendezése, Dunaújváros lakóit is csak a megoldás érdekli, én pedig ezért dolgozom minden nap.
(Fotó: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Közélet
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.
Értékőrzés a könyvtár közreműködésével
2025. dec. 04.
Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Joulupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.









