Továbbra is lendületben a futsalosok
A Haladás második csapatát is remek játékkal gyűrte a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II-es pontvadászat újabb fordulójában.
Szombathelyen, a Haladás II. elleni összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata, hétfőn este fél nyolctól. Tóth Árpád együttese négy győztes bajnokival a háta mögött vágott neki a tabellán harmadik hazaiak elleni meccsnek, sajnos nem a legjobban, mert a házigazdák már a 4. percben megszerezték a vezetést (1-0). Futsalosaink szerencsére nem estek kétségbe a korán bekapott góltól, Varga Milán révén még az első félidő derekán egalizáltak, majd a szünet előtt újra Varga volt eredményes, így a pihenőre már a mieink vonulhattak minimális fórral (1-2).
A térfélcserét követően is nagy csatát láthattak a Haladás Sportcsarnokba kilátogatók, ám a hazai drukkerek kedvének nem tett jót, hogy Kovács Krisztián 27. percben lőtt góljával megduplázta előnyét a továbbra is nagyon összeszedetten játszó dunaújvárosi alakulat (1-3). A vendéglátók nagy erőket mozgósítottak a felzárkózásért, ám hiába tértek át öt a négy elleni játékra, futsalosaink remekül őrizték kapujukat, s ismét bizonyították, miért számítanak a legjobb formában lévő csapatnak a mezőnyben, hiszen kiváló védekezéssel őrizték előnyüket, s végül 3-1-es, remek sikerrel szerezték meg a három pontot, a látottak alapján teljesen megérdemelten.
Képek: DO-archív
Érthetően elégedett volt együttese teljesítményével Tóth Árpád edző, akit a mérkőzést követően kértünk arra, hogy elevenítse fel a győzelem kulcspillanatait.
– A hosszú út megviselt kicsit minket, álmosan kezdtünk, de ennek ellenére az első tíz percben több ziccert sikerült kialakítani, amiket sajnos ki is hagytunk. Egy formás szöglet után Varga bombájával egyenlítettünk, s ez megnyugtatta a csapatot, okosan, taktikusan játszva megszereztük második és harmadik gólt is. A második félidőben mindent egy lapra tettek fel a szombathelyiek, de öt a négyben is jól védekeztünk és magabiztosan hoztuk le a meccset. Gratulálok a stábnak és a játékosoknak, valamint nagyon köszönjük a biztatást azoknak, akik szurkoltak nekünk.
Haladás VSE II. - Dunaújváros Futsal 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Puhr, ill.: Varga 2, Kovács
Dunaújváros Futsal: Cseresnyés - Ivacs, Fekete, Csányi, Kovács. Csere: Varga, Németh, Godslove, Tóth, Paget, Beke. Edző: Tóth Árpád.
A rovat további hírei: Sport
Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál
2025. szep. 09.
Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.
Biztos győzelemmel kezdett a DFC
2025. szep. 09.
Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Dobogós helyek a szezonnyitón
2025. szep. 09.
Tíz érmes helyezéssel zárták az őszi szezon első versenyét a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón
2025. szep. 08.
Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n
2025. szep. 08.
A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.
Vereséggel kezdett a Kohász
2025. szep. 07.
Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.
Hazai rangadó előtt a focisták
2025. szep. 06.
A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.